Banner

Hogyan glettelj? Tanácsok kezdőknek és haladóknak!

Talán nem túlzás azt mondai, hogy a festéssel kapcsolatos munkák tartoznak a legnépszerűbb otthonszépítési feladatok közé. A témakör előnye, hogy kevés eszközzel, relatív csekély tapasztalattal is egészen szép végeredményt lehet elérni – nincs ez másképp a gletteléssel sem. Rövid cikkünkben a festés előtti stációt, a glettelést mutatjuk be! Szükséges eszközök, anyaghasználat, trükkök.

Mi az a glett?

A glett egy speciális – túlnyomórészt meszet tartalmazó – vakolattípus, ami a festendő falak simaságát biztosítja. Többféle kivitelben létezik, a legfontosabb paraméter, a szemcseméret mellett különféle színvariációk is léteznek. Általában por állagban kapható, amit vízzel elkeverve lehet majd hasznosítani, de előre bekevert glett vagy faljavító is létezik már. Jellemzően az alapozó és a festékréteg közé kerül a glett.

Glettelés tanácsok

Milyen arányban kell keverni?

Ahogyan a nagyszülők is szokták mondani, amikor kedvenc receptjeink pontos mennyiségeit firtatjuk: érzésből. Természetesen rá van írva minden termék hátoldalára a megközelítőleges arány, ezt érdemes követni, ugyanakkor fontos, hogy egyfajta kenhető, krémes állagra törekedjünk, ami nem csepeg, de azért nem is túl száraz. Pár készre kevert adag után pontosan érezni fogjuk, hogy miről is van itt szó!

Glettelés

Glettelés lépésről lépésre

  1. Takarítsuk meg a falakat! Távolítsuk el az omladozó rétegeket, portalanítsunk alaposan!
  2. Egy műanyag vödörbe töltsünk vizet, amihez fokozatosan adagoljuk a glettet!
  3. Keverjük alaposan mindaddig, amíg nem kapjuk meg a vajszerű állagot.
  4. Spaklival vagy kőműves kanállal tegyünk egy adagot a glettvasra, majd simítsuk el a felületen!
  5. Vállból dolgozzunk, határozott, nagy mozdulatokkal!
  6. A kisebb hibákat, légbuborékokat spaklival is eldolgozhatjuk!
  7. Rövid száradási idő (4-8 óra) után finom csiszolópapírral dolgozzuk meg a felületet!
  8. A teljes száradást követően már lehet bekészíteni a hengereket és ecseteket!

    Olvasd el ezt is! Tisztasági festés a lakásban – Valóban fertőtlenítő hatású?

Ezekre is figyelj!

  • A glettelés hasonló koszolással jár, mint a festés, ezért takarófóliával érdemes mindent lefedni.
  • Mindig a vízhez keverjük a glettet, ne fordítva!
  • Kisebb adag glettet készítsünk, hiszen gyorsan veszíthet állagából!
  • Véletlenül se hagyjuk eszközeinkre rászáradni a glettet, jóval nehezebb lesz eltakarítani, essünk túl rajta mihamarabb!
  • A falhibák és a gyenge, felpúposodott rétegek alapos visszakaparása nemcsak ajánlott, hanem egyenesen célszerű!
  • A mennyezet glettelése fárasztó, nehéz munka, ne hagyjuk a végére!
  • A maszolószalagokat ne hagyjuk fenn a teljes száradás végéig, félszáraz állapotban távolítsuk el, nehogy megrepessze a kész felületet!

Kövesd a Praktikert a Youtube-on is!

Banner

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!