A Praktiker Magyarország meghatározó barkácsáruház-lánca. Az elmúlt évtizedek alatt a kontinens minden pontján a Praktiker neve egybeforrt a barkácsolással és az otthonszépítéssel: egy nyelvet beszélünk annak ellenére, hogy számos országban, nemzetben vagyunk jelen. Valamennyien abban hiszünk, hogy az emberek többsége szereti maga körül a rendezettséget, a gondozottságot és a szívesen tesz azért, hogy környezete épüljön, szépüljön. Ehhez kívánunk partnerek lenni széles áruválasztékunkkal, minőségi termékeinkkel és jó árainkkal, illetve praktikus ötleteinkkel, tippjeinkkel.
![]() |
Flórián László 2025 áprilisától vezetem vezérigazgatóként a Praktiker barkácsáruházláncot. 27 éve dolgozom a kereskedelemben, ebből több mint egy évtizedet a barkácspiacon töltöttem hazai és nemzetközi vezetői pozíciókban. Dolgoztam a METRO-nál, az OBI-nál, majd a Baumaxnál, ahol értékesítési vezetőként, majd igazgatóként irányítottam csapatokat Magyarországon és Romániában. Pályafutásom során összesen 10 nagy területű barkácsáruház megnyitásában vettem részt. Ezt követően a Rossmann Magyarország és a Rossmann Csehország ügyvezetőjeként dolgoztam. Ez idő alatt a hazai piacon jelentős árbevétel-növekedést értünk el és a drogérialánc a legmagasabb üzemi eredménnyel büszkélkedhetett a szektorban. Hiszek abban, hogy a hosszú távú siker kulcsa az erős csapat és a vevőközpontú gondolkodás. A Praktikernél célom, hogy hozzájáruljak a stratégiai és üzleti célok eléréséhez és támogassam az országos hálózattal működő áruházlánc további dinamikus bővülését. Több évtizedes hazai múltra és tapasztalt szakemberekre építve a jövőben is kiemelt célom a vevők kompromisszummentes kiszolgálása, amely alapja a folyamatos fejlesztéseknek – legyen szó választékbővítésről, logisztikai fejlesztésekről vagy marketinges újításokról. |
![]() |
Dr. Ónody Sándor 1963-ban születtem. Matematika-filozófia szakon szereztem diplomát az ELTE-n, logikából doktoráltam. Hét évet töltöttem tanítással, kutatással (ELTE, BME, Florida Advanced Technology Center). 1995-ben programozóként helyezkedtem el a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, majd különböző pozíciók után a Metro düsseldorfi központjában vezető controllerként dolgoztam. 2000-ben pénzügyi MBA diplomát szereztem. 2001-ben kerültem a Praktikerhez, ahol azóta a cég gazdasági igazgatója vagyok. Fő célom a megfelelő gazdasági és informatikai háttér biztosításával a hosszú távú fejlődés és nyereségesség elősegítése. Szeretnék a rám bízott értékek jó sáfára lenni (Lk 12,42). |
![]() |
Vass Tamara 1997-ben a Külkereskedelmi Főiskola külgazdasági szakán végeztem. Német, portugál és angol nyelven beszélek. Több, mint 20 éve dolgozom a Praktiker kötelékében. A 30 fős beszerzési osztály irányításával, a 20 Praktiker áruház beszerzéséért, valamint a marketing, a merchandising, a logisztika és a minőségbiztosítási osztály felügyeletéért vagyok felelős a tulajdonos és a menedzsment célkitűzései mentén, a vásárlók teljes körű kiszolgálása érdekében. Elsődleges feladatom a választékmenedzsment módszertanának továbbfejlesztése és az újítások napi gyakorlatba történő átültetése, illetve a beszerzési csapat tagjaival karöltve az új vállalatirányítási rendszer bevezetésével párhuzamosan továbbra is a széles, megbízható és mindig megújuló áruválaszték biztosítása a vásárlók számára. |
![]() |
Nagy-Jakab Andrea 2023. decemberében csatlakoztam a Praktikerhez, mint HR és CSR igazgató. Pályafutásomat a Prímagáz Rt-nél kezdtem munkaerőpiaci specialistaként 1995-ben, majd a Fővárosi Vízműveknél dolgoztam szintén humán erőforrás területen. 2002-től a GE Hungary Power divíziójánál dolgoztam hasonló munkakörben, majd 2008-ban korábbi szakmai sikereimnek köszönhetően lehetőséget kaptam egy új projekt vezetésére. Ennek célja volt, hogy a GE magyarországi gyárai közül az egyik egység elsőként csatlakozzon a cégcsoport nemzetközi szolgáltatóközpontjához. 2012-ben a GE Power Divíziójának műveleti vezetőjévé neveztek ki. 2018 óta a MET Csoport HR-vezetője lettem, mely pozícióban sikeresen levezényeltem a TIGÁZ integrálását. Ennek során több mint 40 szakmai vezetővel dolgoztam együtt hatékonysági és szervezetátalakítási projekteken. Később a MET Új Eszköz Divíziójának HR-vezetésével bíztak meg, ahol a konvencionális erőművek, valamint az energetikai infrastruktúra nemzetközi szintű koordinációját végeztem. |
