Banner

Tolóajtó, a helytakarékos okosajtó

Felújítások során nemcsak a bejárati ajtó cseréje merülhet fel, hanem a házon belüli nyílászárók cseréje. Ebben az esetben a tolóajtó helytakarékos, praktikus megoldást jelent, amit használhatunk akár térelválasztóként is, akár üvegből a konyha és az étkező között. Mutatjuk, hogy a tervezéskor és a típus kiválasztásánál milyen szempontokat tartsunk szem előtt!

fa tolóajtó

Miért jobb a tolóajtó a hagyományos, beltéri ajtóknál?

Ahogyan a nevéből is következik, egy fal előtt futó tolóajtó rengeteg értékes helyet spórol meg, hiszen az ajtók kinyitásához nem kell extra térrel számolni – ez kétségtelenül az egyik legnagyobb előnye a tolóajtóknak. Természetesen a kültéri üveg tolóajtó és a beltéri modellek között különbséget kell tenni, hiszen míg a beltéri üveg tolóajtó felszerelése már-már gyerekjáték, fém sínnel lehet a falhoz rögzíteni, addig a kültéri tolóajtókhoz komolyabb vasalatra is szükség van. A kivitelezés szempontjából korántsem ugyanaz a két helyzet. 

tolóajtó

Falban futó tolóajtók

falban futó tolóajtó esetében maga az ajtólap a vasalattal egy ajtónyílásban mozog, amelyet eltakar egy gipszkarton vagy egyéb épített fal. Előnye az, hogy a fali rendszer igen esztétikusan megtervezhető, a falban futó tolóajtót nyitáskor – ugyanazzal a mozdulattal – el is tüntetjük. Az ilyen nyílászárók hátránya, hogy az épített fal miatt nagyobb a helyigénye és a kiépített fal külön költségekkel jár, így drágább, mint a fal előtt futó tolóajtó.

Falban futó tolóajtó

Fal előtt futó tolóajtók

fal előtt futó tolóajtónál az ajtó nyitott és csukott állapotában is látható. A fal előtt futó tolóajtókat felül egy sín tartja, amit el lehet takarni, de ha illeszkedik a belső környezet dizájnjához, akkor az így nyíló ajtókat fedetlenül is elhelyezhetjük. Nagy előnye, hogy bármilyen falnyílás akár utólag is átalakítható a tolóajtó számára, hiszen kis helyigényű megoldásról van szó. Figyeljünk arra, hogy a nyitásirányt és magát az ajtólapot úgy tervezzük meg, hogy a kinyíló ajtó útjában nem lehet semmilyen bútor vagy akadály. Mivel nincs külön épített fal, így ez egy olcsóbb verzió.

Fal előtt futó (fali) tolóajtó

Az étkező és a konyha között is praktikus megoldás a tolóajtó

Sok otthonban az étkező a konyhával egy légtérben van, ami egyrészt kényelmes megoldás, hiszen egyszerűbb a tálalás, a pakolás. Másrészt ilyenkor sajnos a sütés-főzés illatát nem fogja fel semmi, a lakás megtelik az ételek – mondjuk így – hangulatával. Az üveg tolóajtó azért optimális, mert átengedi a fényt a két elkülönített tér között, de a nem kívánt szagok nagy részét bent tartja a konyhában. A vasalatban futó tolóajtó esetében a tervezésnél gondot kell fordítani az ajtólapok illeszkedésére, záródására, hogy ne legyenek rések a rendszerben.

üveg tolóajtó

Az üveg tolóajtó a fürdőszobában is helytakarékos megoldás

Mivel általában a fürdőszobák az otthonok egy kis részét foglalják el, így optimális berendezésükre és tervezésükre nagyobb hangsúly kerül. Az üveg tolóajtók felfogják a zuhanyzáskor kifröccsenő vizet, kevés helyet foglalnak el, így nem vesznek el feleslegesen teret például a mosógéptől, a vizesblokktól vagy a fürdőszobai szekrénytől. Hatékonyabban tisztítható, mint egy fürdőszobai függöny és sokkal elegánsabb is.

tele tolóajtó

Az üveg tolóajtók további előnyei

Nagyobb szobákat például komolyabb építkezések nélkül is stílusosan fel lehet osztani tolóajtókkal. Ha térelválasztóként gondolunk az üveg tolóajtóra, akkor a leválasztás után is megmarad az egybenyitottság levegős érzete, miközben a funkciók szerint mégis felosztottuk az adott lakrészeket. Az üveg tolóajtók esetében a nagy üvegfelület kiváló hőszigetelést is biztosíthat még!

Mindezek mellett egy üveg tolóajtó fürdőszobai használatra is alkalmas, sőt, nemcsak alkalmas, hanem az esetleges párásodást garantáltan jobban bírja egy ilyen eltolható üvegajtó, mint a hagyományos fa ajtó. Ebben az esetben már csak az a kérdés, hogy szimpla vagy kétszárnyú üveg tolóajtóra van szükségünk.

Toló erkélyajtó

A külső tér igény szerint léteznek speciális tolóajtók is, ezek eltérnek a lakások esetében használt beltéri ajtó konstrukcióktól. A kültéri tolóajtónál a megfelelő megoldásokat kell alkalmazni, hogy tényleg kiélvezhessük előnyeit a hagyományosan nyíló ajtók helyett. Egyfelől masszív vasalatra lesz szükség, ennek szigetelési és biztonságügyi szempontjai egyaránt vannak – arról nem is beszélve, hogy egy ilyen ajtó több tíz kg-os tömegű, ezt is fixálnia kell valaminek! Amíg az így nyíló beltéri ajtók alapvető barkácstudással is felszerelhetőek, addig a kültéri tolóajtókhoz már nem árt egy kis szaktudás!

15 érv a tolóajtó mellett

  •  A tolóajtó, ha kell, észrevétlen simul bele a térbe
  • A tolóajtó elegáns
  • A tolóajtó színe, textúrája lehetőségek tárháza
  • A tolóajtó a falban is elfér
  • A tolóajtóval a gardrób is tökéletesen leválasztható
  • A tolóajtó, ha kell, átereszti a fényt
  • A tolóajtó tökéletes térelválasztó
  • A tolóajtó alapanyaga szinte bármi lehet
  • A tolóajtó látványos és egyedi
  • A tolóajtó többfunkciós is lehet
  • A tolóajtó a lakás dísze
  • A tolóajtó megnyitja a teret
  • A tolóajtó ápol és eltakar
  • A tolóajtó stílusos
  • A tolóajtó dizájnos
Banner

Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel hírlevelünkre

és máris a tied egy 10%-os kupon!