Banner

Padlólap lerakása saját kezűleg - lépések, minták, szerszámok

Amikor építkezünk, lakásfelújítást végzünk, vannak olyan feladatok, amelyekhez szakembert kell hívnunk, és vannak olyanok, amelyek ügyes kezűek számára könnyen kivitelezhetőek.

A gres-kőporcelán- és kerámia padlólapok lerakásának egyszerűbb verziói kivitelezhetőek házilag is. Azonban, ha egy összetett mintázattal dobnánk fel a helyiséget, az komolyabb szakértelmet igényel.

Az alábbiakban végigvesszük, milyen szerszámokkal és hogyan végezzük el ezt a munkát, ha vállalkozunk rá, és melyik padlólap mintákat érdemes nekünk megoldani.

Tipp: Nehezebb dolgunk lesz a kemény gres lapokkal, itt profi szerszámokra és nagy odafigyelésre lesz szükségünk; ha nagy kihívásnak érezzük, válasszunk inkább egy jó szakembert! A greslapokról itt lehet még többet megtudni. 

kerámialapok

A padlólap lerakása házilag: így csináld! 

Az első teendő, hogy kitaláljuk, milyen mintázatban és honnan indulva burkoljuk le a padlót.

Amire érdemes odafigyelni: nem merőlegesek az egymással szomszédos falak a helyiségben? Ez bizony előfordul. Ebben az esetben először is választanunk kell, melyik falhoz igazodjunk, illetve hol vágjunk le (ferde vonalban) a lapok széleiből. Szakembert is bevonhatunk a padlólapok lehelyezésének pontos kiszámításába, ha nagyon szabálytalan alakú a szoba.

Lerakási módok, amelyeket a szakemberek ajánlanak   

A kerámia és kőporcelán padlólapok sokféle mintában, színben, méretben kaphatóak. A lapok mérete és stílusa is beleszól abba, hogyan érdemes lefektetni őket. Jó választással egyedi és érdekes padlót kapunk. 

A gyártó a terméken rendszerint feltünteti az ajánlatát a padlólap lerakási módjára, ezt érdemes megnézni. 

Profi tipp, hogy végleges lerakás előtt próbálgassuk a lehetőségeket! Persze ehhez nem kell száz százalékosan, faltól falig lehelyezni a padlócsempéket (és persze leragasztani sem kell őket). Inkább ‘sakkozzunk’ többet, de találjuk meg a legjobb opciót.

Illesztéses módszer

Ez a legegyszerűbb megoldás. Minden lapot úgy teszünk le, hogy egymás alatt és fölött teljes fedésben legyenek, gyakorlatilag sorokat alkotva. 

Elég határozott jelleget ad a padlónak az illesztéses módszer választása. Ajánlott alkalmaznunk, ha nemcsak egy árnyalatú lapunk van, és díszcsíkot szeretnénk a padlólapokból kirakni. 

Illesztéses padlólap lerakás

Klasszikus téglaminta

Hasonlóan az illesztéses módszerhez nem igényel szaktudást, és megoldható házilag ennek a változatnak a kivitelezése.

A lényege: minden padlólap sor az előzőhöz képest félúton találkozik.

Klasszikus téglaminta padlólapokból

A klasszikus felezős téglamintát nem minden padlólap típusból tudjuk kirakni. Ha a lapok kimondottan hosszúkásak, akkor szebb végeredményt kapunk, ha egyharmad-kétharmad eltolással rakjuk le őket. 

Eltolt, egyharmados téglaminta lerakási mód

Egy tipp a teljes sikerhez: A lerakásnál a helyiség közepétől kifelé érdemes haladni, vagy egy (levágott) fél lappal indítani a sort.

Halszálka - Kétféle megoldás közül választhatunk, ha ‘szálkásítunk’. Az egyszerűbb lerakási mód:

Klasszikus halszálka

A fallal párhuzamosan indítjuk a lerakást. Az első lap végébe illesztjük a második lapot, arra merőlegesen, és így folytatjuk tovább. Azt is mondhatnánk, fonat mintát alakítunk ki.

Halszálkamintában való lehelyezés

Négyzetes halszálka

Ez a haladóbb szintű halszálka lerakás, melynél a falhoz viszonyítva átlósan helyezzük le a padlólapokat. 

Itt már több odafigyelésre, és némi tapasztalatra lesz szükségünk. Több hulladékkal is kell számolnunk, mint az illesztéses módszernél, illetve a klasszikus téglamintánál.

Léteznek olyan padlólapok, amelyek osztó méretűek: a hosszuk pontosan osztható a szélességük méretével. Ezeknél az alábbi variációs lehetőségekre is mód van.

Kosárminta

Ha a padlólapunk hossza háromszorosa a szélességének, akkor három ‘felállított’ padlólap végébe odailleszthetünk merőlegesen egy negyediket. A negyedik lap pontosan, kilógás nélkül passzol majd - szélességben - a három lap hossz méretéhez. 

Ha a három vízszintes és három függőleges sor váltja egymást, kosárminta alakul ki. Máshogy mondva, a negyedik lap mellé még illesztünk ugyanúgy fektetve két másikat, merőlegesen az első háromra, majd a váltakozást három padlólaponként folytatjuk. 

A kosárminta alkalmazása harmonikussá és egyedivé teszi a padlónkat.

Így tegyük le a kosármintában a lapokat

Futókötés

A kimondottan kellemes hatást keltő futókötés minta esetében a szoba közepétől, azaz belülről kifelé csigaház szerűen bővítjük a mintázatot. 

Akárcsak a kosármintához, ehhez a megoldáshoz is 1:3 hossz-szélesség arányú, osztó méretű padlólapra van szükség. 

Futókötés minta

Erőteljes padlólap minta: ez is meghatározó lehet

Lehet, hogy két - vagy több - erős, kontrasztos színben van padlólapunk. Vagy éppen egyfajta hangsúlyos mintázat jellemzi a lapokat, például hosszanti csíkozás. 

Akár fa mintázatú, akár más mintás kerámia vagy gres lapokat helyezünk le, tervezzük el, hogy mely csempék kerüljenek egymás mellé. 

  • Szebb lehet a kevert minta, mintha az ugyanolyan mintájú padlólapok ‘egy csomóba’ kerülnek. 
  • Arra is érdemes odafigyelni, hogy ne szakadjon meg hirtelen egy több lapon át futó mintázat. 
  • Jó tudni, a sakktábla minta tágítja a szobát, a hosszanti csíkozás pedig nyújtja. 
  • Tipp: Milliméterpapíron, méretarányosan kicsinyítve is kialakíthatjuk az ideális mintát.

Ha rátaláltunk a legszimpatikusabb lerakási megoldásra, indulhat a konkrét munka.

Milyen szerszámokra lesz szükségünk? 

Jó minőségű szerszámok, idő és lelkesedés - csak erre lesz szükségünk, ha a padlólapok lerakását mi kivitelezzük. 

  • fogazott glettelő vagy glettvas. Ennek a szerszámnak kulcsszerep jut a munka során. Ezzel visszük fel a ragasztót, ami tartja a padlólapokat. 
  • csapózsinór / kicsapózsinór - egyenes vonalak kijelöléséhez használják.
  • kalapács
  • csípőfogó  - ez a csempébe vágott kerek lyukak kivágásához kellhet, pl. cső bemenethez.
  • gyémánt lyukfúró - amennyiben lyukak vágására lesz szükség.
  • hagyományos vagy elektromos csempevágó - ami garantáltan szépen vágja a csempét, az a csempevágó, tehát nem érdemes csak a flexre hagyatkozni. A különböző csempevágók és körkivágók közti különbségekről itt írtunk korábban.
  • sarokcsiszoló (flex) 
  • fugakereszt (távtartó kereszt)
  • tiszta rongy, szivacs
  • vödör
  • vízmérték 
  • még profibb a burkolatszintező rendszer a szintezésre. Korábbi cikkben bemutattuk a burkolatszintező egyes darabjait és használatukat.
  • alumínium léc 
  • kézi gumis fugázó, vagy szivacsos simító, esetleg fugázó pisztoly a fugázáshoz
  • esetleg: gumikalapács

A felület előkészítése 

A padlólapokat teljesen vízszintes felületre érdemes lefektetni. A szép padlót a tökéletes aljzat alapozza meg. Nagyon fontos az is, hogy teljesen száraz legyen a felület. 

A padlólapok sima betonra és egy korábbi csempe felületre egyaránt felvihetők, csak a megfelelő ragasztót kell választanunk. Létezik ágyazóhabarcsos lerakás is, ezt érdemes szakemberrel egyeztetnünk. 

Szükségünk lehet elsőként a padlószint mérésére, és aljzatkiegyenlítésre. A nagyobb mélyedéseket lehetőségünk van esztrich betonnal, a kisebbeket pedig önterülő aljzatkiegyenlítővel javítani. 

Ezt a munkafolyamatot, ha nincs benne gyakorlatunk, érdemes burkolóra bízni. 

A 2 méteres alumíniumléc és vízmérték segítségével könnyedén felfedezhetőek az egészen enyhe egyenetlenségek is, amelyek glettel kitölthetők. 

Egy utolsó tipp: Mindenképpen portalanítsunk a lapok felvitele előtt. 

A padlólap, járólap lerakásának menete 

Először is mérjük le pontosan, hova kerülnek a sorok. A csapózsinór vagy lézeres szintező segítségével ki tudjuk számítani a lapok milliméter pontos elhelyezését.

Honnan induljunk? 

A szakemberek a helyiség középéről - középvonaltól - való kezdést javasolják. Onnan számítva érdemes úgy letenni a lapokat, hogy fél lapnyinál keskenyebb ne kerüljön a szélekhez. Arrébb csúsztathatjuk a középkezdő vonalat, hogy ezt elkerüljük. 

Ha a szoba széléről indulunk, jelöljünk ki egy derékszöget a faltól, és onnan indítsunk, a sarkok ugyanis sok esetben nem pontosan derékszögűek. Tehát a sarkokra lehetőleg ne alapozzuk a padlócsempék pontos elhelyezését. 

A padlólapok leterítése és rögzítése 

A ragasztót a gyártó utasítása szerint vigyük fel a fogazott glettvassal. Nem érdemes túl sokat felvenni a glettvasra és leteríteni, mert a csempe határozott lenyomása után ki fog oldalt jönni a felesleg. 

A csemperagasztókról ebben a cikkben írtunk:

Flexibilis csemperagasztó: mit jelent és mikor javasolt alkalmazni?

A leterített járólapokat mozgassuk kicsit előre-hátra, igazítsuk el. A profik gumikalapáccsal segítenek rá, hogy szépen a helyükre kerüljenek. A réseken kijött ragasztót távolítsuk el - például csavarhúzóval - és töröljük le a padlólapok felületéről is. 

Ha egy lap mellé letesszük a következőket, illesszünk a sarkok közé fugakeresztet. Ezzel már előkészítjük a terepet a fugázásra. 

A fugakeresztet kiválthatjuk a burkolatszintező rendszerrel, ami emellett még a szép, egyenletes lehelyezésben is segít. A burkolatszintező, vagy lapszintező remek eszköz arra, hogy teljesen szabályosan, kiemelkedések nélkül tudjuk leteríteni a padlólapokat. A vízszintes síktól való elhajlást tökéletesen meg lehet akadályozni ezzel az eszközzel. 

Ha nincs burkolatszintezőnk, a vízszintezőt fektessük le időről időre, és ellenőrizzük, egyenes lett-e a felületünk. 

Profi tipp: Mit tehetünk, ha egyes padlólapok feljebb állnak? Kiszedhetünk alóluk ragasztót még a száradás előtt, hogy egy szintbe kerüljenek a többiekkel. 

Fugázás

A burkolat lerakásánál vegyünk figyelembe egy 2-6 milliméteres fugahézagot. A hézagok nagyságát a lapok mérete, anyaga, és a helyiség rendeltetése határozza meg. 

A fugázás lényegében a hézagok kitöltése, ehhez a csempéhez illő fugakitöltő anyagot kell választanunk. A harmonikus, igényes összhatáshoz nagyon sokat ad hozzá a fuga, így erre a munkafázisra érdemes odafigyelni. 

  • Mindenképpen a lapok árnyalatához jól illő színű kötőanyagot válasszunk. 
  • Nagyméretű lapoknál, illetve kültéren flexibilis, és a nagyobb fugaszélességhez megfelelő anyagot válasszunk. Ha nagy igénybevételnek van kitéve a felület, az epoxi a legjobb megoldás. 

Fugázás előtt tisztítsuk meg a lapokat és a réseket is. Legyen szennyeződés-, pormentes és száraz a felület, amire dolgozunk. Kerámia lapoknál érdemes benedvesíteni egy kicsit a réseket.

Egyszerre annyi fugázóanyagot keverjünk be - a gyártó utasításait követve - amennyit felviszünk. Nézzünk utána, az adott anyagot mennyi ideig kell pihentetni felhasználás előtt. 

Ha már szilárdulásnak indul a fugakitöltő anyag, nem lehet bevizezéssel használhatóvá tenni. 

Fugázóanyag felvitel a legjobb végeredményhez

A padlólapok átlójának irányában érdemes felvinnünk a fugázóanyagot. Erre nyeles gumilapot, vagy fugázó pisztolyt egyaránt használnak. 

Amennyiben szélesek a rések, biztosra megyünk, ha a teljes felületet ‘beöntjük’ az anyaggal, szivacstalpú simitót használva. 

Mossuk le a felesleget egy-egy szakasz felvitele után, de ne túl vizes szivaccsal, mert kimossuk az anyagot, vagy elszíneződhet. 

A még hézagolatlan felületeket ne érje víz, mert akkor nem köt meg majd ott a fugázóanyag. Többször tisztítsuk meg a fugázás után a felületet, a szivacsot mindig kimosva. 

Végül vizes vagy oldószeres ecsettel fel lehet frissíteni a fugákat, és fa- vagy műanyag pálcával (például jégkrémpálcikával) kihúzni, alakítani őket végleges megkötés előtt.

Ujjal inkább ne nyomkodjuk, alakítsuk az anyagot, mert bár puhának tűnik, kidörzsöli a bőrünket. 

Tipp: Mennyi anyagot vigyünk be a résbe, mennyire töltsük fel két padlólap között? Jól mutat a mélyített fuga, ami nincs teljesen kitöltve, de nehezebb dolgunk lesz később takarításnál. 

És még több információ a padlólapok lerakásáról

Blogckkünkben körbejártuk a burkolat lerakásának lépéseit. Még több érdekességért érdemes böngészni a Magazin cikkei közt a témában. 

Ha pedig a kész hidegburkolat későbbi kezeléséről és ápolásáról szeretnénk többet megtudni, itt mindent megtudunk: Ragyogjon a csempe és a járólap a lakásban.

A fali csempézés lépésről lépésre történő folyamata pedig itt olvasható.

Banner

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!