Banner

Fuga, ami életre kelti a burkolatot

Azt hihetnénk, a burkolat felrakásával túl is vagyunk a munka oroszlánrészén, pedig hátravan egy fontos zárómozzanat: a fugázás. Bár keskeny „csíkokról” van szó, elég egy rosszul megválasztott szín vagy típus, és hosszú éveken át a félresikerült felületet kell majd néznünk. Éppen ezért fontos, hogy precízen válasszunk – cikkünkben minden fontos szempontot átveszünk!

fuga

A fuga, ami kiemeli a hidegburkolat színeit

Az első és legfontosabb kérdés, hogy milyen helyiséget szeretnénk kialakítani? Ha világosat és tágast, akkor a világos fuga mellett érdemes dönteni, mert az megnyitja a teret; ha karaktereset és egyedit, ami kihangsúlyozza a felületet, akkor merjünk a mély tónus mellett dönteni!

Ha különleges megoldásban gondolkodunk, használjunk színes fugát, de ügyeljünk rá, hogy a fuga színe harmonizáljon az enteriőr színvilágával. Amennyiben a csempe formája, mintázata egyedi, hagyjuk meg „neki” a főszerepet, és válasszunk visszafogott színű fugát!

Továbbá azt is gondoljuk végig, hogy az adott felület mennyi takarításnak lesz majd kitéve: a világos fuga ugyanis könnyebben piszkolódik, nehezebb tisztítani, a színes viszont idővel veszíthet színmélységéből.

fuga

Hogyan válasszon fuga színt?

fuga elsődleges szerepe, hogy a különféle építőelemek közötti szükséges távolságot megadja, minek köszönhetően kiegyenlítődnek a feszültségek, megelőzhetők a repedések. A fuga egy másik fontos szerepe, hogy díszítsen: egy jól megválasztott tónussal különleges felületet kaphatunk. Természetesen a fuga színének kiválasztása egyéni ízlés kérdése, mégis van néhány szempont, amit érdemes figyelembe venni:

  •  Máz nélküli burkolólap esetén a színes fuga bekerülhet a csempe, járólap kezeletlen felületébe, onnan eltávolítani csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehet. Különösképp igaz ez a szén-vagy grafittartalmú fugákra. Mázas burkolatoknál bármilyen színt választhatunk.
  • Fugavásárlás előtt tisztázzuk, hogy a felület milyen igénybevételnek (fizikai, kémiai terhelésnek) lesz kitéve. Egy padló esetében egy világos árnyalat nem biztos, hogy hosszú életű lesz.

Miért válasszon színes fugát?

A fuga színe nagy hatással van a térre, éppen ezért egyre többen választanak tudatosan fugaszínt. Egy jól megválasztott tónus kihangsúlyozhatja vagy éppen észrevétlenül és diszkréten „kisimíthatja” a felületet, mintegy egységes felületté köti össze a csempét, a burkolólapot.

Aki homogén, visszafogott felületre és egy nyugodt hangulatú helyiségre vágyik, a burkolólap árnyalatához hasonló fugát vagy egy teljesen semleges színt (bézst vagy szürkét) választ. A fuga látványos rácsvonala így nem töri meg a felületeket. Ezt általában nagyobb méretű burkolatoknál, illetve természetes hatású felületek esetén szokták alkalmazni – illetve akkor, ha növelni szeretnénk a teret.

Tipp: Szakértők szerint a harmónia megteremtése érdekében meleg árnyalatú csempéhez érdemes meleg árnyalatú fugaszínt választani, a hideg burkolathoz pedig hideget.

Kapcsolódó cikkünk: Mozaik csempe - az örök klasszikus a burkolatok közt

Stílus ABC – Hogyan hat a fugázó a burkolat egészére?

Aki tudatosan színes, erős tónusú fugát választ, tudja, a színes „keret” kiemeli, hangsúlyozza a csempét, ezzel együtt pedig az egész felületet. Ezt persze nemcsak a szivárvány színeivel lehet elérni, de egy nagyon sötét vagy nagyon világos fugával is. Működő megoldás, ha a fuga színe a csempe komplementer tónusa. Mindegy, hogy melyik eszközhöz nyúlunk, a felület struktúrája mindenképp megváltozik.

Egy színes fuga kiválasztása egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen az alapszínek (fehér, szürke, barna, bézs) mellett már olyan izgalmas tónusokat is találunk, mint a karamell, a terrakotta, vagy épp a királykék, a menta és a piros. Aki a bátor szín mellett dönt, háttérbe szorítja a csempét, a főszerepet a színes fuga kapja. A helyiség további berendezését is ehhez kell igazítani, a nyugtalanság elkerülése érdekében nem szabad túlzsúfolni a teret. 

Mivel mindenki ízlése más, csak iránymutatást tudnak adni a szakemberek, akik javasolják, mindenki tegye fel magának az alábbi kérdéseket: Mit szeretnénk elérni a fuga színével? Teremtsen harmóniát a térben vagy tegye hangsúlyosabbá a felületet? Aki ezek után sem tud dönteni, inspirálódjon az online térben, a különböző lakberendezési site-ok, közösségi felületek csak úgy hemzsegnek a legkülönbözőbb megoldásoktól, így láthatjuk, milyen hatással van a felületre és a helyiségre egy látványos vagy épp egy visszafogott szín.

fuga

Fugázó kisokos – Milyen fugázót válasszak?

Ha megvan a szín, még mindig ne dőljünk hátra, hiszen a fuga nemcsak egy díszítőelem, annak műszaki paraméterei is elengedhetetlenül fontosak, vásárláskor figyelembe kell venni, hogy:

  • milyen burkolatot kell fugázni;
  • adott fuga mely területen alkalmazható: normál vagy fokozott igénybevételnek kitett területen (dilatációs, szakító, nyomó, nyíró mozgások)
  • milyen kémia igénybevételnek lesz kitéve a felület;
  • kültéren avagy beltéren kell alkalmazni;
  • mekkora fugaszélességet szeretnénk;
  • tervezünk-e padlófűtést? 

Fontos, hogy a fugázás menete során figyelembe vedd az olyan tényezőket, mint a mozgás, a hőmérséklet-változás és egyéb fizikai behatások miatt a fugának amolyan kiegyenlítő szerepe van, amit az alapanyag tágulási képessége határoz meg. 

fuga

Szilikon tömítő – Hová kell és melyik típus?

A sarkoknál, a padló és a fal csatlakozásánál és az egyéb dilatációs hézagoknál a fuga mellett szilikon tömítőre van szükség, ami nemcsak vízzáró, de flexibilis is. A szilikon, ahogy a fuga, számtalan színben kapható, felhordása pedig egy kinyomó pisztoly segítségével könnyűszerrel megoldható.

Tudtad, hogy a Praktikerben számtalan fuga között válogathatsz? Fedezd fel a kínálatot!

fuga

Banner

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!