Banner

Beltéri ajtó beépítése - a beszerelés menete, útmutató lépésről lépésre

A beltéri ajtók beszerelése némiképp könnyebb feladat, mint a külvilággal is érintkező nyílászárók esete, hiszen nem kell olyan tényezőkkel számolni, mint a nagyobb mértékű hőingadozás vagy épp a szigetelés. Természetesen a beltéri ajtókat is többféleképpen lehet beszerelni, cikkünkben két módszert ismertetünk, valamint átnézzük a beszereléshez szükséges eszközöket és alapanyagokat.

Hogyan kell szakszerűen beépíteni egy beltéri ajtót?

Először is érdemes arra törekedni, hogy komolyabb bontás nélkül vegyük ki a korábbi nyílászárót, így a régi ajtó helyén a bejárati ajtó cseréje gyorsabb és könnyebb lesz. Természetesen lehet előzetesen javítani a falat, a falnyílást előre méretezni és optimalizálni, de ehhez nagyon pontosan és profin kell dolgozni, éppen ezért azt javasoljuk, hogy a legvégén fogjunk csak neki a faljavítási munkálatoknak.

Mindenekelőtt: mérjük pontosan!

A beépítési feladat korántsem az ajtó kiválasztásakor kezdődik, hiszen a helyszíni felmérés általában a szűk keresztmetszet, ilyenkor derül ki, hogy milyen méretű ajtóra lesz szükségünk később. Az ajtó magasságát a padlótól a szemöldökfa alsó éléig terjedő távolságban mérjük, de természetesen az ajtó szélessége is ugyanígy fontos paraméter. Mindezek mellett a falnyílás mélységét is állapítsuk meg! Szükség esetén – amennyiben nincsen még burkolat – elhelyezhetünk 3-5 mm-es távtartó lapocskákat is, erre a célra bármilyen hulladékfa alkalmas lehet.

Így állapítható meg az ajtó nyitási iránya

Hogyan állapítható meg az ajtónyitási irány?

Az új ajtók nyitási irányát is meg kell határoznunk, ami csak azért fontos, mert az ajtó gyártó cégek szortimentjében különbség van úgynevezett „jobbos” és „balos” ajtók között. A nyitásirány könnyen meghatározható, csak meg kell néznünk, hogy hol vannak a sarokvasak vagy az ajtópántok. Ha a bal oldalon található, akkor „balos”, ha a jobb oldalon, akkor „jobbos” ajtóról beszélünk. Természetesen a nyitási irány csak rajtunk múlik, a bevett szabály az szokott lenni, hogy mindig a legközelebbi sarok felé nyílnak az ajtók, de ezt egyéni igények minden további nélkül felülírhatják.

Beltéri ajtótok beállítása

Kiemelt termékek

  • DELTA DUSA BELTÉRI AJTÓ,75X210CM TELE GERÉBTOKON JOBB

    284663
    3.6(55)
    28.990 Ft / darab
    4 nap
  • DEKORFÓLIÁS BELTÉRI AJTÓLAP 90X210CM HAVAS TÖLGY TELI JOBB

    329427
    3.5(2)
    36.990 Ft / darab
    31.990 Ft / darab
    5 nap
  • DELTA DUSA BELTÉRI AJTÓ 90X210CM TELE, GERÉBTOKON BAL

    284668
    3.7(36)
    35.990 Ft / darab
    4 nap
  • DELTA DUSA BELTÉRI AJTÓ 75X210CM TELE GERÉBTOKON, BAL

    284664
    3.7(32)
    28.990 Ft / darab
    4 nap
  • DELTA KRÉTA BELTÉRI AJTÓ 75X210CM TELE GERÉBTOKON JOBB

    303435
    4.1(14)
    30.990 Ft / darab
    4 nap
  • SONOMA BELTÉRI AJTÓ FORGATHATÓ BLOKKTOK, TELE, 75X210CM

    422367
    0(0)
    46.990 Ft / darab
    5 nap
  • SOUDAL SOUDABOND EASY RAGASZTÓHAB 750ML KÉZI, GENIUS GUN FEJJEL

    337883
    4.8(12)
    4.299 Ft / darab
    5.732 Ft / l
    3 nap
  • SOUDAL PURHAB 750ML GENIUS GUN FEJJEL

    337881
    5(6)
    3.699 Ft / darab
    4.932 Ft / l
    3 nap
  • SOUDAL SOUDABOND EASY RAGASZTÓHAB 750ML PISZTOLYOS

    337884
    4(1)
    5.099 Ft / darab
    6.799 Ft / l
    3 nap
  • STANLEY FATMAX VÍZMÉRTÉK MÁGNESES 200CM

    422333
    0(0)
    17.990 Ft / darab
    5 nap
  • CRAFT VÍZMÉRTÉK, 1200MM

    240345
    3.8(4)
    6.799 Ft / darab
    5.299 Ft / darab
    3 nap
  • BLACK&DECKER AKKUS FÚRÓ-CSAVAROZÓ 7.2V LI-ION BDCD 8-QW

    404538
    3.9(9)
    9.999 Ft / darab
    3 nap
  • HYUNDAI AKKUS FÚRÓ-CSAVAROZÓ 2 DB AKKUVAL, TÖLTŐVEL HYD-16V

    430307
    0(0)
    19.990 Ft / darab
    3 nap
  • Einhell akkus ütvecsavarozó TE-CI 18/1 LI - SOLO

    431656
    0(0)
    21.990 Ft / darab
    3 nap
  • PRAKTIKER GUMIKALAPÁCS 450G

    413354
    0(0)
    1.299 Ft / darab
    4 nap
  • STANLEY FATMAX LÉCKALAPÁCS 600G

    336502
    5(1)
    22.990 Ft / darab
    4 nap

Az ajtótok előkészítése, beállítása

A megvásárolt ajtókat először is csomagoljuk ki, a szerelési útmutató alapján állítsuk össze a tokot. Ezt mindenképpen a földön tegyük meg, lehetőleg valamilyen puhább anyaggal borított területen, nehogy megsérüljön az tok makulátlan felülete. Adott esetben, ha szükségét érezzük, akkor nedves ronggyal megtakaríthatjuk még, erre akkor lesz valószínűleg szükség, ha ragasztóval rögzítettük egymáshoz a részeket.

Beltéri ajtótok rögzítése purhabbal és csavarokkal

Rögzítés purhabbal, csavarral

A következő feladat tulajdonképpen a munka érdemi része, ugyanis most kell a falnyílásba behelyezni a tokot. Ha jól mértünk, akkor 1-2 centis réseket találunk majd, ez teljesen természetes. A fal egyenetlenségei miatt szükség lesz némi stabilizálásra, a tokot kis falapocskákkal ékeljük ki, hogy fixen álljon, ne mozduljon el idő előtt – ehhez használjunk vízmértéket!

Hasznos kis trükk az is, ha a tokot keresztirányban kitámasztjuk még egy-egy fadarabbal, ez pláne stabilizálja a rendszert. Ha ezzel a praktikával élünk, akkor arra figyeljünk, hogy a keresztbe tett fadarabok végeihez egy-egy falapocskát vagy többször félbehajtott papírdarabot tegyünk, nehogy felsértse a felületet!

Mindezek után következhet a purhab! Mielőtt nekiugrunk a hézagok kitöltéséhez, tegyünk a földre takarófóliát, ezzel később sok időt és energiát megspórolhatunk, hiszen nem kell majd takarítani. Kifejezetten alacsony tágulású szerelőhabot használjunk, a felesleges kitüremkedő részeket pedig a száradás után távolítsuk el, ehhez a sniccer lesz a legjobb eszköz. Ha ez is megtörtént, akkor távolítsuk el az ékeket, a padlóburkolatnál lévő fugákat pedig töltsük ki szilikonnal!

Az ajtólap felhelyezése

Mindezek után jöhet az ajtólap rögzítse a tokra – ha mindent jól csináltunk, akkor tökéletes eredményt kaptunk! A visszabontás persze kellemetlen feladat, éppen ezért az ajtólapot még korábban is odapróbálhatjuk a tokhoz, ezt akkor célszerű megtenni, amikor még nem töltöttük ki a hézagokat purhabbal, hiszen ebben a fázisban még lehet korrigálni.

Takarólécek felhelyezése

Takarólécek, zárszerkezet, kilincs felszerelése

Gyártója válogatja, hogy a takaróléceket milyen módon kell felszerelni, egy biztos: ez már nem egy nagy ördöngösség, szükség esetén faragasztót is használhatunk. Az utolsó klasszikus szerelési lépés az ajtókilincsek és a zárszerkezet felszerelése. Hasznos információ, hogy a kilincs takaró rozettájához a lyukakat ne akarjuk egyetlen lendülettel kifúrni, hiszen megsérülhet az ajtó borítása, ha furnérból készült. Fúrjuk tehát két oldalról!

Ha nem szeretnél mindezekkel bajlódni, akkor válaszd a tolóajtót! A tolóajtók típusait szemléző cikkünkben a beszerelésről is szót ejtünk!

Ajtó beszerelése videó segédlet

Mit ér az elmélet gyakorlat nélkül?! A fent taglaltakat egy rövid videóban lépésről lépésre nyomon követheted!

A beépítés utáni javítások

Egy jó ajtó mindig pontosan illeszkedik a tokhoz és persze a falnyíláshoz is, éppen ezért utólag is korrigálhatjuk a fal egyenetlenségeit. Ez azért is célszerű, mert bármilyen pontosan is dolgozunk, könnyen lehet, hogy lesznek olyan részek, amikre ráfér egy kis utómunka. Ehhez faljavítót vagy glettet és festéket is használhatunk.

Kapcsoló cikk: harmónikaajtó felszerelése

A beszereléshez szükséges szerszámok és anyagok

Mivel az ajtógyártók különböző elvárásokat támasztanak a beszereléshez, nem tudunk egy hiánytalan listát írni, de az biztos, hogy szükség lesz a következő dolgokra: 

  • ajtószerelvények
  • csavarhúzók
  • kalapács vagy gumikalapács
  • purhab
  • purhab pisztoly
  • fúrógép
  • vízmérték
  • faékek
  • faljavító

Zárakat keresel a lakásodba? Látogass el a Praktikerbe!

Banner

Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel hírlevelünkre

és merülj el kedvezményeink tengerében!