Az ágyneműtartón túl: ennyi mindenre használható az ágy alatti tér

Mindegy, hogy a hálószobáról, a gyerekszobáról vagy éppen a vendégszobáról van szó, egy ágy rengeteg helyet foglal – de ezzel együtt az ágy alatti tér legalább ekkora lehetőségeket is rejt. Mutatjuk, mi mindenre alkalmas ez a terület.

Szakemberek szerint az ágy alatti „űr” kihasználását pont úgy kell megtervezni, mint bármelyik más otthonprojektet: érdemes rajzolni, tervezni, asztalossal konzultálni, könnyen mozgatható megoldásokban (pl. kerekekben) gondolkodni, szép tárolókat, ágytakarót választani – és nem megfeledkezni arról, hogy a por az ágy alatt is utat talál magának, ezért érdemes olyan megoldás mellett letenni a voksot, ami nem nehezíti meg a porszívózást.

Így tároljon az ágy alatt!

Kerékkel felszerelt konténerek: a kerék azért is jó választás, mert amilyen gyorsan el lehet rejteni a szem elől az éppen feleslegessé vált dolgainkat, ugyanolyan gyorsan elő is lehet varázsolni például a könyveket, ruhákat, ágyneműket. Ha fedéllel ellátott konténert választunk, a porral sem lesz túl sok bajunk.

Fiókok: egy görgőkkel felszerelt fiók is tökéletes választás lehet az ágy alatti tér kihasználására, elnyelheti a gyerekek játékait vagy a vendégszobában a friss ágyneműket, törülközőket, párnákat.

Széfek, páncéldobozok, zárható dobozok: az ágy alá nemcsak értéktárgyainkat, iratainkat rejthetjük el, de többek között a házi gyógyszertárunkat is elzárhatjuk a gyerekek elől.

Vákuumos tárolók: tökéletes helykihasználást tesznek lehetővé azok a tárolók, amelyekben a levegő sem „foglalja a helyet”. A vákuumos tároló tökéletes hely azoknak a régi, értékes ruháknak, textíliáknak, amiket sokáig szeretnénk őrizni.

Cipőtartók: akinek méretes cipőgyűjteménye van, az ágy alatt könnyűszerrel elrejtheti azt, a cipőtartónak pedig tényleg csak a kreativitás és a pénztárca szab határt. A kerékkel ellátott „tálcáktól” kezdve egészen a cipőtartó dobozokig, mindenre van megoldás.

Kofferek: van, aki a színe alapján vásárol bőröndöt és van, aki a mérete alapján, hogy beférjen az ágy alá. Mivel sokan évente csak alig néhányszor használják kofferjeiket, az év fennmaradó részében tárolásra fogják be őket.

Emelvény: aki nem bánja, ha az ágya kicsit magasabbra kerül, extra emelvényt tervezhet az alvóalkalmatosság alá, amivel jelentősen megnövelheti a rakodóteret.

Kreatív ötletek az ágy alatti tároláshoz

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!