Banner

Mi az a zsalukő és mire jó?

Habár a legtöbbek számára ismerősnek tűnik a zsalukő, mégiscsak sokan azt gondolják, hogy egészen egyszerűen a tégla vagy az Ytong alternatívája. Való igaz, sok esetben helyettesíthetőek mindezek a zsalukővel, de ennél azért jóval többről van szó. Rövid cikkünkben a zsalukő lehetséges felhasználásaira térünk ki!

A multifunkcionális zsalukő

Tulajdonképpen az már első ránézésre látszik, hogy a zsalukő egy speciális formájú, könnyedén sorolható, üreges kialakítású téglafajta. Ez a fajta speciális formaképzés több erényt is magába sűrít:  kialakításának köszönhetően nagyon egyszerű sorolni, szinte adja magát, hogy miképpen kell egyiket a másik után rakni. Üreges kialakítása is többféle lehetőséget tartogat, egyfelől masszív lábazatokat, falazatokat tudunk építeni, ha vasalatot teszünk az üregekbe, az üreget pedig kiöntjük betonnal. Ez a felhasználás lehetővé teszi, hogy kisebb, családi házak léptékében is tartós szerkezeteket építhessünk. Ha viszont csak úgy üresen hagyjuk a zsaluköveket, az sem gond, a közre szorult levegő hozzáad az épület szigetelőképességéhez!

Zsalukő

Miből készül a zsalukő?

A speciális formát persze nem olyan egyszerű elérni, a legkönnyebb megoldás az öntés – a zsalukő tehát egy javarészt betonból álló öntvény. Fontos azért megjegyezni, hogy nem a legkeményebb betonból készül, egy-egy óvatlan kalapácssuhintással könnyen összetörhet a zsalukő, ezért is célszerű kiönteni a belsejét, így masszív betonfalat kaphatunk. Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy a nagyipari építkezéseken a zsalukő helyett egybefüggő elemeket használnak – azzal a zsalukő sem tudja felvenni a versenyt. Mindentől függetlenül, ha a legjobb minőségre pályázunk, arról tájékozódjunk, hogy milyen kavicsból készült a zsalukő.

Zsalukő idomok

A zsalukő legfontosabb célja, hogy kevesebb szakértelemmel vagy véges erőforrásokkal is masszív falazatokat lehessen építeni a lehető legegyszerűbben. Ezért többféle idomot kaphatunk: központi-, sarok- és záróelemet. Fontos megjegyezni, hogy raklapos kiszerelésben lehet kapni a zsalukövet, ami minden elemet tartalmaz, nem kell külön-külön elemeket vásárolni.

Zsalukő lerakása

Zsalukő lerakása

A téglához képest a zsalukövet nem keresztkötésben kell rakni, hanem függőleges irányban egymásra tenni. A titok nyitja, hogy minden teljes sor után a következőt egy fél zsalukővel kezdjük, majd a másik felével zárjuk. Ha jól végeztük a munkát, akkor a zsalukövek üregei pontosan egymás fölé kerülnek, így az öntött beton egybefüggő rétegeket képezhet. A fél zsalukövet vágás útján tudjuk elérni, a munkálat könnyedsége, hogy a tervezése és során erre is gondoltak: középen dupla falú osztást találunk, ott kell kettévágni az idomot.

Mi mindenre használhatjuk a zsalukövet?

  • Pincék esetében is gond nélkül használható a zsalukő, közvetlenül nem árt neki a nedvesség, de a pince szárazon tartása miatt gondoskodni kell a megfelelő szigetelésről.
  • Lábazatok kivitelezésekor is nagy népszerűségnek örvend, nemcsak teherbírása miatt, hanem azért is, mert a különféle nyílások, bekötések és kiállások is könnyedén kialakíthatóak.
  • Támfalak is rendkívül hatékonyan felépíthetőek zsalukőből: kinyúló vasalással és megfelelő szigeteléssel akár a csuszamlós domboldalakba is lehet építkezni.
  • Pillérek vagy oszlopok kivitelezése is megoldható, nem feltétlenül kell kész betonelemekben gondolkozni.
  • Kerítések esetében is lehet találkozni a zsalukővel, kitűnő megoldásnak számít a kapuoszlopoknál.
  • Rézsűk kialakítása gond nélkül megoldható zsalukővel, ilyenkor beton vagy vasalat helyett csak földet szokás beletenni, ha nem annyira csuszamlós a föld. Nagy előnye ennek, hogy növényekkel betelepíthetőek a termőfölddel feltöltött üregek.

Mennyi zsalukőre lesz szükségem?

Kis túlzással, minden építkezés eltérő, ezért a pontos számításokat nem szabad megspórolni, ahogyan a mondás tartja: kétszer számolj, egyszer vágj! Ettől függetlenül egy négyzetméter vasalattal kiegészített fal esetében – hozzávetőlegesen – a következő mennyiségekkel kalkulálhatunk: 

  • ~ 8-10 db zsalukő
  • ~ 10-12 méter betonvas
  • ~ 200 liter beton

A zsalukő többféle méretben kapható – nézz körül a Praktiker kínálatában!

Banner

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!