Oldal tetejére

Kellemesen melegít és takarékos: a falfűtés előnyei

Ez a fűtéstípus itthon még kevéssé elterjedt, pedig számos előnye közül csak az egyik, hogy energiatakarékos. Lássuk, mit érdemes róla tudni!

A falfűtés sokban hasonlít a padlófűtésre, először is abban, hogy nincs szem előtt, és nem foglal helyet, mint a radiátorok. Emellett nem kell hozzá olyan forróra felfűteni a rendszerben keringő vizet, elég csak 30-35 fokra, így kevesebb energiát igényel. Kiküszöböli a padlófűtésnek azt a hátrányát is, hogy az a padló porát felfelé keringeti a levegőben.

A falfűtés kerülhet a függőleges falakba, általában a külső falakat szokták erre a célra használni, de beépíthető a mennyezetbe is, utóbbi esetben mennyezetfűtésről beszélünk. Az általa biztosított hőérzet nagyon kellemes, hiszen nagy felületen sugározzák a meleget a falak, és így alacsonyabb levegő-hőmérséklet mellett is ugyanolyan komfortosan érezzük magunkat. Tulajdonképpen nagyon hasonló meleget ad, mint a cserépkályhák, hiszen ugyanazon az elven működik. Nem a levegőt melegíti fel, hanem a meleget sugárzó felületek hőjét érzékeljük, mint egy hűvös tavaszi napon a napsütésben.

Attól sem kell tartanunk attól, hogy a falfűtés miatt csupaszon kell hagynunk az egész falat. Egyrészt nem a teljes falfelületet hálózzák be a falfűtés csövei, másrészt később sem jelent problémát, ha mondjuk egy képet szeretnénk feltenni a falfűtésre. Kapható olyan speciális hőérzékeny fólia, amit ha a falra helyezünk, akkor megmutatja, merre futnak a fűtéscsövek a falban, de infrahőmérőt is használhatunk. Ha pedig mégis baleset történne, az sem tragédia, elég egy kis részen javítani a rendszert.

A falfűtésnél érdemes előre megtervezni és kihagyni a nagyobb, magas bútorok, mint a gardróbszekrény helyét, de ha mennyezetfűtést választunk, akkor ezek a problémák fel sem merülnek. Emellett ez tényleg olyan érzetet ad, mintha felülről sütne ránk a nap.

A falfűtéses rendszerek kondenzációs kazánnal működnek igazán gazdaságosan, de hőszivattyúval vagy napkollektorokkal is remekül használhatók. Alkalmazhatjuk kiegészítő fűtésként radiátoros vagy padlófűtés mellett, és ha szeretnénk, nyáron hűtésre is használható.

Hasznos volt ez az oldal?

  • Kérdése van?

    Ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére!
  • Országos szállítás

    Gyors és biztonságos. Termék kiszállítás az ország bármely területére.
  • Áruházi átvétel

    Az Ön által kiválasztott áruházunkban személyesen átveheti megrendelését.
  • Termékfoglalás

    A megrendelt terméket akár 5 napig lefoglaljuk Önnek!
  • Törzsvásárló

    Használja ki Ön is a Praktiker Plusz Törzsvásárlói Programunk előnyeit!
  • Fogyasztóbarát

    Fogyasztói jogról közérthetően. Rajzos tájékoztató az Ön jogairól!
  • Szakemberkereső

    Találja meg az Önnek megfelelő szakembert a fix24.hu segítségével