Oldal tetejére

Hogyan teleltessük át a növényeket az erkélyről?

Hazánkban különösen kedvelt növény a muskátli és a leander, annak ellenére, hogy nem bírják a felénk jellemző fagyos teleket. Ha egész nyáron ápoltunk egy virágot, akkor télen sem hagyhatjuk sorsára, ezért összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a balkonnövények teleltetéséhez.

Az első fagyok előtt érdemes bemenekíteni a konténerekben nevelt mediterrán és fagyérzékeny növényeket az erkélyről, és megfelelő körülmények között pihentetni őket tavaszig. Erre általában legkésőbb november végéig sort kell keríteni.

Hová tegyük?
Sokaknak okoz gondot a növények téli elhelyezése, hiszen nem minden lakásban található 0 és 10 fok közötti helyiség, és a lépcsőház sem mindenhol alkalmas a növénytárolásra. Ráadásul az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot is megszeghetjük, ha a társasházunk folyosóján menekülési útvonalon akadályozzuk a közlekedést a növényeinkkel. Ha más megoldást nem találunk, akkor egyes kertészetekben lehetőség nyílik arra, hogy pénzért teleltethessük a szívünknek kedves növényeket.

A muskátlinak 4–10 fokos fényesebb, a leandernek 3–10 fokos, némi fényt kapó helyet igyekezzünk találni, a citrusfélék 5–10 fokon érzik jól magukat. Ha csak kevés helyünk áll rendelkezésre, akkor a muskátlit kivehetjük a balkonládákból, és a száradt részek lemetszése után szorosan egymás mellé ültethetjük őket egy edénybe. Egyszerűbb eset, ha a meleg szobában is teleltethető egy növény, ilyen például a Bougainvillea, a trópusi növények, mint az orchidea és a hibiszkusz, valamint a most divatos pozsgás növények némelyike.

Hogyan gondozzuk tavaszig?
Télen a növények nyugalmi időszakba kerülnek, ilyenkor ne bolygassuk meg őket tápoldatozással. A locsolásról ne feledkezzünk meg, de vegyük figyelembe, hogy ilyenkor jóval kevesebbre van szükségük. Nagyjából kéthetente, havonta egyszer öntözzük őket, és két locsolás között nyugodtan hagyjuk a földjüket kiszáradni. Mielőtt bevisszük a növényeket, nézzük át őket alaposan, és a fertőzött, beteg részeket, az elszáradt ágakat és virágokat távolítsuk el, hogy egészséges növényekkel indíthassuk a tavaszt. A komolyabb metszést és formálást viszont hagyjuk meg jövőre.

  • Kérdése van?

    Ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére!
  • Országos szállítás

    Gyors és biztonságos. Termék kiszállítás az ország bármely területére.
  • Áruházi átvétel

    Az Ön által kiválasztott áruházunkban személyesen átveheti megrendelését.
  • Termékfoglalás

    A megrendelt terméket akár 5 napig lefoglaljuk Önnek!
  • Törzsvásárló

    Használja ki Ön is a Praktiker Plusz Törzsvásárlói Programunk előnyeit!
  • Fogyasztóbarát

    Fogyasztói jogról közérthetően. Rajzos tájékoztató az Ön jogairól!