Fókuszban az ünnepi asztal – Tippek asztali dekorációhoz
Legutoljára 3 hónapja frissítve • 3 perc olvasás
Habár egy szép karácsonyhoz nem feltétlenül kell hatalmas dekoráció, sokan azért fontosnak érzik, hogy az ünnepek környékén egy kicsivel több figyelmet szánjanak otthonukra. A karácsonyi vacsora, ezen keresztül pedig az asztali dekoráció is fontos elem az ünnepek során – ezért mélyültünk el kicsit jobban a dekorálás és a karácsonyi dekorációk világában. Néhány jó tanácsot, illetve egy praktikus „csináld magad” dekorötletet is hoztunk!
Színkontrasztok
Az első és talán legfontosabb, hogy a színek, a szalvéták, a terítők és a tányérok valamiféle egyensúlyban legyenek. Például egy sötét terítőn a világos tányérok már csak a kontraszt miatt is kitűnnek. Ugyanezt a hatást persze nem csak sötét-világos, hanem markánsan eltérő komplementer színekkel is elérhetjük, akár egy zöld terítő mellé választott piros szalvétával. De a legfontosabb mindenek előtt, hogy nincsenek szabályok, csak figyeljük az összképet – a törődés pedig meg fog látszani!
Egyensúly
Az asztali dekorációk megteremthetnek egy kellemes alaphangot, de a lényeg mégiscsak a közösen eltöltött idő. Éppen ezért célszerű csak annyira dekorálni az asztalt, amennyire még nem „zavar be” – ezt oldja meg például egy kisebb-nagyobb asztali dekoráció, amit csak az asztal közepére lehet tenni.
Persze az is lehet, hogy az asztalon már a tányérok és poharak mellett alig jutna hely dekorációnak – ebben az esetben akár személyes apróságokat is odatehetünk minden asztalterítékre! Egy tányér közepére helyezett aprócska mézeskalács vagy kis csokoládé, színes papírra írt, névre szóló „ültetőkártyával” – egyszerű, de nagyszerű.
Csináld magad karácsonyi asztali dekoráció
Néha úgy tűnhet, hogy a karácsonyi dekoráció csak drága és különleges lehet, de korántsem erről van szó. Rengeteg profi karácsonyi dekoráció létezik, ennek ellenéra a legjobbak sokszor azok, amiket mi magunk csinálunk otthon, családi körben. Ezért következzen egy ilyen egyszerű, akár kis gyerekekkel is elkészíthető dekorötlet!
Hozzávalók
- fakorong (vagy dekor fa szeletek)
- tobozok, ágak, makkok, termések
- egy nagyobb gyertya
- ragasztó vagy ragasztópisztoly
- igény szerint festék
Ha minden kéznél van, akkor nem kell semmi mást csinálni, mint a fakorongra felhelyezni először a gyertyát, akár körülrajzolni, hogy kezdődhessen rögtön a dekorálás. Ha kijelöltük a gyertya helyét, először a nagyobb tobozokat el is kezdhetjük feltenni – célszerű nagyobb elemektől haladi a kisebbek felé. De egy szép összképet nemcsak így, hanem akár arany vagy „hószerű” festékszóróval is elérhetünk, egy szép gyertyáról nem is beszélve!
Hiányzik még valami a karácsonyi dekorhoz? Nézz körül a Praktikerben!
- Zuhanytálca - Méretek és típusok
- Csempe és padlólap a fürdőszobába, a konyhába és a nappaliba
- Így akassz képet a falra!
- 5 szobanövény a gyerekszobába
- Ne féljünk a színektől! - A belsőépítész segít
- Kreatív sarokkanapék – Tippek a választáshoz!
- Fémpolc - a tárolás időtálló módja
- Balkondizájn: így rendezze be erkélyét, hogy otthona kedvenc pontja legyen!
- 8 lélegzetelállító mosdókagyló
- Korlátelemek és kapaszkodók















