Milyen karácsonyfát vegyek? 11+1 érv a műfenyő mellett

Műfenyő vagy élő? – hangzik el újra az egyre többet ismételt kérdés. Ezért vesszük most végig, hogy milyen előnyökkel jár, ha műfenyőt választunk! A karácsony – és a karácsonyi dekoráció – legfontosabb része a fenyőfa, ami alatt elhelyezhetjük az ajándékokat, és egészen vízkeresztig gyönyörködhetünk benne. Sokan el sem tudják képzelni az ünnepet fenyőillat nélkül, de nem feltétlen kell emiatt minden évben kivágni egy fát!

Tűlevelű műfenyő

Időt nyerünk vele

Talán az első legkézenfekvőbb érv a műfenyő mellett, hogy megspóroljuk vele azt az időt és az energiát, amit a kiválasztás, az autóba szuszakolás, a hazacipelés, a karácsonyfa talp előbányászása és a befaragás jelent. Aki műfenyőt díszít, előveszi a fát, kihajtogatja az ágait, és már mehet is a díszítés.

Megmentünk egy élő fenyőt

Bár a műfenyő javarészt PVC-ből és egyéb műanyagból készül, aki hosszú éveken át használja ugyanazt, minden évben megmenthet egy élő fát – márpedig Magyarországon évente kb. 33 négyzetkilométeren termesztenek csak erre a célra fenyőt.

Valósághű

minőségi műfenyők olyan precíz kivitelben készülnek, hogy csak tapintás és alapos vizsgálódás után derül, hogy „hamisítvánnyal” van dolgunk. Egy élethű műfenyő már korántsem csak egy utánzat, sőt, ha a műfenyő világítással is fel van turbózva, akkor szinte eltűnnek a különbségek!

Hatalmas kínálat – de melyik milyen?

Sokak akkor szembesülnek a rengeteg választási lehetőséggel, amikor felteszik maguknak a kérdést: milyen műfenyőt vegyek? Mindegy, hogy az ember melyik fenyőtípushoz vonzódik, a műfenyő karácsonyfa kínálat valóban hatalmas.

Tűlevelű műfenyők

A tűlevelű műfenyők tűlevelei henger alakúak, hosszúkásak, a végük pedig le van kerekítve, így nem kell attól félni, hogy szúrósak lennének!

2D-s műfenyők

A 2D-s műfenyők tűlevelei kétdimenziósak, vagyis lapokból állnak, általában ezek az olcsóbb típusok.

A 2D-s műfenyő levelei apró műanyag lapocskákból tevődnek össze

3D-s műfenyők

A 3D-s műfenyő (más néven full 3d műfenyő) tűlevelei háromdimenziósak, ezáltal jóval élethűbbek.

3D-s műfenyők levelei a legélethűbbek

Kevert levelű műfenyők

A tűlevelű a hosszú levelű fenyőket jelöli, míg a kevert típusba mindhárom korábbi beletartozik. Ezek dúsak, így dekorációs célokra is tökéletes. Az ágak kialakítása alapján beszélhetünk pántos és beakasztós konstrukcióról, előbbinél egyszerűen csak ki kell hajtogatni az ágakat, utóbbinál gyűrűkbe kell akasztani őket.

A kevert levelű műfenyők ágain 2D, 3D és tűlevelű levéltípusok is megtalálhatók, ettől igazán egyediek

Igényeink szerint alakíthatjuk

A műfenyők esetében nemcsak az a kérdés, hogy a műfenyő 3D-s vagy 2D-s, hanem az ágak száma szerint is választhatunk: lehet 60, 90, 200, 400, 584, 670 vagy épp 1000 ágú is. Ez az adat azért sem mellékes, mert az eltérő díszítési szokások más-más ágsűrűséget kívánnak: aki kevesebb díszt használ, válassza a nagyobb ágsűrűséget, aki viszont szereti sok dísszel ellátni a fát, vásároljon kisebb ágsűrűségű fenyőt! Aki nem tudja elképzelni, hogy ez a valóságban mit jelent, nézze meg a barkácsáruházban vagy nagyítson rá az online boltok fotóira.

Biztonságos: a gyerekek és a házi kedvencek védelmében

A kisebb (kb. 60-90 cm) műfenyőket műanyag lábbal értékesítik, míg egy magasabb, nehezebb mű karácsonyfa esetében már fémláb vagy műfenyő talp kell. Ezzel nemcsak stabilabb lesz a fa, de nem hajlik, nem dől meg, illetve a gyerekek és a házi kedvenceink is biztonságban lesznek. Apró, de fontos részlet, hogy a prémium minőségű fák fémlábait műanyaggal látják el, hogy a padlót meg ne karcolja.

Tartós

Aki csak pár alkalommal használja a műfenyőt, választhat átlagos minőségűt, aki azonban hosszú távra tervez, ne sajnálja a pénzt a prémium minőségűre, hiszen tíz vagy húsz éven át is jó szolgálatot tehet – többek között ezért is okos döntés, ha műanyag karácsonyfa kerül a házba!

Megfizethető

A műfenyők kínálata – ahogyan korábban részleteztük – valóban hatalmas, nagyságrendileg egy 60 cm-es fát már 5000 forint körül megkaphatunk, míg egy magasabb (például egy 180 cm-es, 700 ágas Nordmann fenyő) ára is megáll 15 000 forint alatt. Persze a határ a csillagos ég, a kínálatban találunk 60 000 forintosat is, ha tényleg a legszebb műfenyő a szívünk vágya.

Hosszútávon olcsóbb

Mivel elég csak egyszer megvenni, utána pedig hosszú éveken keresztül szolgál ünnepről ünnepre, így hosszútávon kevesebbe kerül, mintha minden évben valódi fenyőt vennénk.

Kevés helyet foglal

A műfenyő mellett szól, hogy praktikus, ugyanis kevés helyet foglal. Az ünnep elteltével csak össze kell csomagolni és elrejteni jövő karácsonyig. Létezik olyan kivitel is, aminek az árába beletartozik a műfenyő tároló is, így az ideális tároló megtalálásával sem kell vesződni!

Nem igényel gondozást

Egy igazi fa gondozást igényel: a gyökérlabdásat öntözni kell, a kivágott fa elhullatott tűleveleit pedig seperni kell. Ha a karácsonyfa műfenyő, akkor semmi ilyen feladatra nincsen szükség!

Több színben és formában kapható

Világoszöld, mélyzöld, fehér, fekete, arany, ezüst, rózsaszín, kék vagy havas műfenyő: ma már nincs olyan árnyalat, amit a gyártók ne teljesítenének. Ami pedig a formát illeti: Nordmann, mediterrán, ezüstfenyő… A lehetőségek tárháza tényleg végtelen!

A műfenyő tisztítása

Mivel egész évben a padláson vagy a pincében áll a műfenyő, egy alapos tisztítás nem árthat neki. Ezt először egy szellőztetéssel érdemes kezdeni, utána pedig jöhet egy nedves rongyos áttörölgetés, majd szárítás! Ha végképp alapos munkát szeretnél végezni, akkor egy sűrített levegős spray-jel is átmehetsz rajta!

Környezetbarát alternatíva, az élő fenyő kölcsönzése

A karácsonyi trendek egyik legújabbika az élő fenyő kölcsönzés, ami elsősorban azoknak szól, akik nem tudnák megszokni a műfenyőt, de a fakivágás pazarló procedúrájával sem értenek egyet. A lehetőségek tárháza tehát szinte végtelen, csak győzzünk választani!

Győződj meg róla te is, nézz körül a Praktiker műfenyő és karácsonyi termékeinek a kínálatában!

Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel hírlevelünkre

és máris a tied egy 10%-os kupon!