Bejárati ajtózár cseréje házilag, szerelő nélkül
Legutoljára 10 hónapja frissítve • 3 perc olvasás
Több indok miatt is előfordulhat, hogy zárbetétek után nézünk: akadhat, teljesen elromolhat, új helyre költözhetünk vagy legrosszabb esetben elveszítettük a kulcsunkat. Ezek mind olyan helyzetek, amik miatt új zárat szerelhetünk be – rövid cikkünkben átnézzük a legfontosabb tudnivalókat!

Mikor szükséges a zárbetétet cserélni?
Első és legegyszerűbb helyzet, amikor kattog, akad vagy egyszerűen nem fordul rendesen a zár. Ilyenkor nincs mit tenni, ki kell kapni a zárbetétet, és egy újat célszerű behelyezni. Mellőzhetjük a zárcserét abban az esetben, ha beltéri ajtóról van szó, nem létszükséglet a zárhatósága, amennyiben bejárati ajtóról beszélünk, akkor okvetlenül meg kell tenni a cserét.

A zárbetét mellett a teljes zárszerkezet cseréjére is van lehetőség, ha növelni szeretnénk otthonunk védelmét. Ez olyan részekből áll, mint az ajtó, a kilincs, a zár és a vasalat.
A korszerűsítés mellett, esztétikai vagy más funkcionális szempontok szerint is újragondolhatjuk az ajtót, erről egy másik cikkünkben értekeztünk hosszabban.
Tudj meg mindent a zárbetét fajtái kapcsán! Mit érdemes tudni az ajtózárakról és zárbetétekről?
A zárbetét csere lépései
Amennyiben akad, vagy egyszerűen már rossz a zár, akkor beszerelhetünk egy másik zárbetétet, amihez nem lesz szükség nagy ezermesteri tapasztalatra. Rövid videónkban bemutatjuk a teljes folyamatot, előzetesen pedig szerepeljenek itt az alapvető lépések!
- Szedd ki a zárbetét csavarját!
- A kulcs segítségével húzd ki az ajtóból!
- Csúsztasd be az új zárbetétet, rögzítsd a csavarral!

A zárbetét cseréje kulcs nélkül is lehetséges?
Két eshetőség adódhat: az egyikben nyitva van az ajtó, a másikban be van zárva. Előbbinél könnyebb feladatunk van, utóbbinál nehezebb. Ha bezárva hagytuk az ajtót, elveszítettük a kulcsot, akkor is kicserélhető a zárbetét, de ehhez már vagy szakemberre lesz szükség, vagy kárt fogtunk tenni az ajtóban. Persze a kulcs hiányában a zár valószínűleg csak roncsolásos technikával nyitható fel: töréssel, maghúzással, fúrással vagy marással. Emellett viszont vannak még a filmekből ismert technikák, amikhez viszont – még szakembernek is! – sok időre van szükség, ilyenek az ütőkulcsos vagy a finomnyitás. Ha csak egyetlen tanácsot fogadunk meg a cikkből, akkor az ez legyen: ne veszítsük el a kulcsunkat!
Nézz körül a Praktiker kínálatában, ahol zárbetétektől kezdve kilincsekig mindent megtalálsz!
További Praktiker ötletek
- Előtte-utána: teljes átalakulás 20 négyzetméteren
- Divatos, de tényleg jó ötlet az amerikai konyha?
- Építőanyag csak biztos forrásból
- Tervezd meg kültéri konyhádat 6 lépésben!
- Konyha munkalapok: válasszon okosan!
- Gipszkarton szerelés, építés menete és a szükséges kellékek
- A nagy mosogatótál-körkép
- 6+1 tipp, hogyan frissítsük fel a lakásunkat kis lépésekben
- 10 hiba, amit gyakran elkövetünk lakásfelújításnál
- Az ön házába ideális a mini kandalló? Segítünk dönteni!



















