Kerti sütögetés grilltől a bográcsig, avagy milyet építsünk?
Legutoljára 9 hónapja frissítve • 3 perc olvasás
A nyári időszak egyik kiemelt helyszíne a kert, ezen belül is a tűzrakóhely. A tűzrakóhely persze önmagában még nem túl beszédes, hiszen lehet szó grillről vagy akár bográcsról is. Mindkét technika más elvárásokat támaszt – ennek járunk utána cikkünkben!
Az örök klasszikus bogrács
A bogrács egyik, ha nem a legnagyobb előnye, hogy végtelenül egyszerű. Ha kéznél van egy bogrács, egy bográcsállvány, akkor már csak tűzre és a belevalóra van szükség. Nem véletlenül számít tradicionális főzési technikának, szinte bárhol össze lehetett dobni egy jó gulyáslevest. Persze a rögtönzött tűzrakás azért nem veszélytelen, éppen ezért célszerű egy tűzrakóhelyet építeni, ami nem mellesleg központi helyszíne is lehet a kertünknek. Egy jól megépített tűzrakóhely tehát nemcsak biztonságot nyújt, hanem újraszervezi a kertünk funkcióját – többek között ezért is fontos, hogy jól válasszuk meg a helyét!

Bográcshely építése házilag
Természetesen egy tűzrakóhely megépítésének is ezer és egy formája és metódusa lehet, mi most a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb variációt mutatjuk be: a süllyesztett tűzrakóhelyet!
- Betontéglák segítségével mérjük ki a tűzhely kerületét!
- A téglák magasságát alapul véve ássunk egy gödröt!
- Állítsuk be a téglákat a gödör oldalfalához! Ha kell, gumikalapáccsal segítsünk rá!
- A legaljára szórhatunk kavicsot, tehetünk még téglát vagy egyszerűen „döngöljük” el!
A kerti partik kötelező szereplője
A bográcshoz képest a grill már egy „újabb találmány”, ugyanakkor az egész világon óriási népszerűségnek örvend. A grillezés már kevésbé praktikus mutatvány, mint a bográcsolás, ezért számtalan különböző „kulcsrakész” grillezőt lehet már kapni. Kompakt, erkélyre kitehető verziótól kezdve a hatalmas, elektromos eszközig bármilyet.

Kerti grill építése házilag
Habár a kerti grill építése már nem annyira egyszerű feladat, mint egy kis tűzrakóhely kivitelezése, lépésről lépésre végigvesszük, hogy mire érdemes figyelni.
- Jelöljük ki a grillsütő helyét! Fektessünk a földre téglákat, képezzünk U alakú falat belőlük!
- Amennyiben szükség van rá, készítsünk beton alapot!
- Ha minden adott, akkor építsük meg a falat, ehhez használjunk téglát és habarcsot!
- Alakítsunk ki egy kis belső emeletet betonból – ez lesz a tűztér!
- Helyezzük el a rácstartókat a téglák között a fugában!
- Tisztítsuk meg a falakat, a tűzteret kenjük be hóálló anyaggal!
- Kerti medencét vásárolsz? Erre ügyelj!
- Ágaprító: ezekre figyeljünk a baleset elkerülése érdekében
- Téli növényvédelem: a 10 legfontosabb tipp januárra
- Napernyők: milyet vegyünk a kertbe, erkélyre?
- Tíz zöldség, amely egyszerűen nevelhető cserépben, lakásban is
- Októberi teendők a kertben
- Merevfalú medence típusai, tartozékok, kiegészítők
- Medencék karbantartása és rendszeres tisztítása – hogyan, milyen eszközökkel
- Az orvosok receptre írják a kertészkedést
- A nagy kaspókörkép, avagy hogyan válassz kaspót a kerti és a szobanövényeknek?















