Átépítette Váci úti áruházát a Praktiker
Legutoljára 11 hónapja frissítve • 2 perc olvasás

*A kedvezmény igénybe vehető 2020.09.26 – 2020.09.27-ig a Váci úti Praktiker áruházban (1044 Budapest, Váci út 60-62.) személyes vásárlás esetén, mely más akcióval, egyéb kedvezménnyel nem vonható össze, továbbá a kiárusításos, tartósan alacsony árú és készletkisöpréses termékekre nem vonatkozik. A 15% kedvezmény az egyes termékek bruttó árából kerül levonásra, a kerekítésre vonatkozó szabályok alkalmazása mellett.

Folytatva két éve megkezdett áruházfelújítási programját, átépítette Budapest, Váci úti áruházát a Praktiker mintegy 100 millió forintos beruházás keretében. A kínálat nagy részénél megmaradt a nagyáruházas koncepció, de a nyitás óta eltelt 4 év tapasztalatait is felhasználva újragondolták az üzletegység berendezését. Teljes egészében átépítették a barkácsáruház összes osztályát, új arculattal jelent meg a lámpaosztály, illetve a vásárlók visszajelzései alapján több területet áruházon belül építettek át. A felújítás keretében nem csak az áruház alapterületét optimalizálták, hanem a külső részén található építőanyag területen is változásokat vezettek be. Külön árukiadási pontot (drive-in) hoztak létre a nehézáruknak és a szezonális termékeknek a külső kert területén, hogy a nehezebb, nagyobb terjedelmű termékeket ne kelljen a vásárlóknak hosszú úton a parkolókhoz vinni.
„Március végéig erőteljes növekedés volt tapasztalható 20 áruházunk és a Praktiker webshop forgalmában, ezt a dinamikus fejlődést beárnyékolta a koronavírus járvány első hulláma. Éves üzleti terveinken a kibontakozó második hullám ellenére nem változtatunk, a tavalyihoz hasonló árbevételt szeretnénk elérni 2020-ban is” – mondta Németh Gyula, a Praktiker Kft. értékesítési igazgató-helyettese. Hozzátette: a klasszikus barkácsipari termékek – például a csempe, járólap, fürdőszoba felszerelés – továbbra is jól fogynak országszerte. Jobban keresik a vásárlók a felújításhoz, renováláshoz kapcsolódó termékeket, de megnőtt a kereslet a kerti kiegészítők, az impregnálás és a kreatív hobbikhoz kötődő árucikkek iránt is.
A Praktiker Váci úti áruháza 75 embernek ad munkát, a felújítás hosszú távon biztosítja a munkahelyek megőrzését.
Váci úti áruházunk nyitva tartását itt tekintheti meg.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
- Idén is nagy az igény a kerti medencékre a Praktikerekben
- Révbe ért a Praktiker (magyar kézben a barkácsáruház lánc)
- E-toplista 2024: A Praktiker webshopja első lett barkács kategóriában
- Klímamentes megoldások: 5 tipp a lakás lehűtésére
- 18. karácsonyi szezonjára készül a Praktiker Magyarországon
- Mandalákkal várjuk a tavaszt
- Veszprémben, a Balatonhoz közel nyílt meg a legújabb Praktiker
- Átadták a 25 éves Praktiker történetének eddigi legnagyobb nyereményét
- Rászoruló család otthonát újították fel Vecsésen!
- 9+1 dolog, amivel elüthetem az időt a nyári szünetben












