Oldal tetejére

10 kreatív téli játék a kertben

Amikor beköszönt a hideg és a rövid, szürke nappalok, akkor gyermekeinkkel együtt beszorulunk a házba. Vágyakozva nézünk ki szeretett kertünkbe, és eszünkbe jutnak a nyári nappalok, amikor a gyerekek szinte be sem akartak jönni a kertből. Adunk néhány tippet, amellyel még a legkisebbek figyelmét is sikerül a tablet és az internet világáról elvonni, és szívesen fognak a szabad levegőn tölteni hosszabb időt rendszeresen.

Szülőként, nagyszülőként vegyes érzelemmel gondolunk arra, hogy gyermekeink a nedves, havas kertben rohangálva össze sarazzák a ruhájukat, cipőjüket, majd bejönnek a házba és máris oda a tiszta lakás. Magunkban hessegessük el először ezt a gondolatot és bátorítsuk gyermekeinket arra, hogy szabadon sarazzanak, csússzanak-másszanak odakint. Gondoljunk bele, hogy mennyivel értékesebb, tartalmasabb, minőségi időtöltéssé váltható át a tabletezés vagy az egész napos interneten lógás. Éppen ezért az elsők közt csináljunk a gyerekekkel közösen a teraszra vagy a lakás ajtaja elé külön lábtörlőt és kefét, amely képes megbirkózni a saras csizmákkal és cipőkkel is. Egy egyszerű cipőkefe egyik felére apró szemeket, a másik végére apró kis farkincát, a tetejére pedig alkoholos filccel apró tüskéket rajzolhatnak a legkisebbek, s máris megvan a saját sündisznókeféjük, amelynek nevet adva máris egy vonzó kis eszközt készítettünk velük közösen, amelyet nem felejtenek majd el használni, amikor vége a kerti játéknak. Lábtörlőnek keressünk a nagyáruházakban valamilyen fém, vagy durvább szálú más anyagból készült lábtörlőt, amelyet nyugodtan kinevezhetünk a sünink fekhelyének is.

Színes építőkocka készítése

A jégkockatartóinkat vízfestékes vízzel feltöltve nagyszerű építőkockákat fagyaszthatunk, amellyel kisebb házakat is építhetünk, vagy színes gombokkal láthatjuk el a hóemberünket.

Sussu Lehtonen (@surrulentinen) által megosztott bejegyzés,

Buborékfagyasztás

Nagyobb hidegben a szappanbuborékok képesek csodás hógömbként megfagyni a hideg hatására. Hátat fordítva gyermekeink megalkothatják a „legnagyobb” hógömböt, majd megfordulva kiderül, kinek sikerült nagyobb gömböt fújnia. Izgalmas és olcsó játék, de mindenképpen figyelnünk kell a réteges öltözésre és arra, hogy mennyi ideig tarthat a játék a hidegben.

Kriszti (@kriszti1313) által megosztott bejegyzés,

Színgyűjtő verseny

Ha már magunkat és gyermekeinket is felbuzdítottuk a kinti játékra, rendezhetünk színversenyt. Nem is gondolnánk, hogy a télnek hányféle színe van odakint a kertben, elbújva a hó alatt, vagy a bokrokon, fákon, esetleg lehullva a fák alatt. Adjunk egy időkorlátot a gyerekeknek és engedjük őket szabadon, elindítva egy stoppert. Kivételesen engedjük, hogy bárhová bemenjenek, s ne feledjük, hogy a veteményes most nem tiltott terület. Figyelmeztessük őket időközönként, hogy az idő halad, így jótékony feszültséget vihetünk a lázas keresgélésbe. A játék végeztével közösen számoljuk össze, s hirdessünk nyertest.

Építsünk közösen madáretetőt!

Amíg apával a madáretető hulladékanyagból való összeállítását élhetik meg a gyerekek, addig anyával a színversenyben összeszedett termésekkel díszíthetik, szépíthetik tovább az alkalmi madáréttermet. Közben meséljünk, beszélgessünk velük és hagyjuk, hogy szárnyaljon a képzeletük. Nem baj, ha fejjel lefelé fog állni a madáretető, vagy ajtó lesz rajta, ami mindig nyitva áll. A gyerekek nem a mi terveinket kell, hogy legyártsák, hanem inkább a közös ötletelésből szülessen valamilyen egyedi darab. Előzőleg olvassunk utána közösen, hogy mivel kell majd feltölteni a madáretetőt, és keressük ki azokat a madarakat, amelyek előfordulhatnak majd a kertünkben, írjunk listát és gyűjtsük be a szemünkkel őket, elbújva a kertben. Így máris egy újabb játékkal bővítettük a palettánkat.

Praktiker Magyarország (@praktiker.hu) által megosztott bejegyzés,

Rajzolás a hóra

Különböző színű ételfestékekkel csodás rajzokat lehet készíteni a hóra, így pillanatok alatt csinálhatunk akár több gyermek számára is rajzversenyt.

Love of Learning (@lol_quogue) által megosztott bejegyzés,

Játékpohár készítése jégből

Két egymástól eltérő átmérőjű poharat egymásba téve kialakíthatjuk a jégből készült poharunk formáját, színes bogyókkal, fenyőágakkal, kisebb tobozokkal pedig feldíszíthetjük a két pohár közötti rést is. A díszítés után nincs más dolgunk, mint vízzel feltölteni a két pohár közötti részt, és várni, hogy megfagyjon a víz. Ezután – eltávolítva a külső és a belső műanyag poharat – máris készen van az egyedi játékpohár, amellyel nagyszerűen lehet imitálni az ivást. A befagyasztott növények miatt inni ne hagyjuk gyermekeinket, nehogy lenyeljék vagy a szájukba vegyél a bokrokról leszedett színes bogyókat!

Láthatjuk, hogy nagyon könnyű kimozdítani a gyerekeket a kanapéról a kertbe, csak pár alapvető dolog kell hozzá. Néhány kiegészítő, pár darab fa, kötél és a legfontosabb, a mi társaságunk. Ugye nem is nehéz?

Hasznos volt ez az oldal?

  • Kérdése van?

    Ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére!
  • Országos szállítás

    Gyors és biztonságos. Termék kiszállítás az ország bármely területére.
  • Áruházi átvétel

    Az Ön által kiválasztott áruházunkban személyesen átveheti megrendelését.
  • Termékfoglalás

    A megrendelt terméket akár 5 napig lefoglaljuk Önnek!
  • Törzsvásárló

    Használja ki Ön is a Praktiker Plusz Törzsvásárlói Programunk előnyeit!
  • Fogyasztóbarát

    Fogyasztói jogról közérthetően. Rajzos tájékoztató az Ön jogairól!
  • Szakemberkereső

    Találja meg az Önnek megfelelő szakembert a fix24.hu segítségével