6 dolog, amit tavasszal elrontottunk a kertben
A cikk több mint 1 éve frissült • 2 perc olvasás

- Nem terveztük meg a kertet. Anyukám szerint mivel ő parasztlány, a génjeiben hordozza a tudást. Így került a répa mellé a petrezselyem (egyik se nő), az uborka mellé a paradicsom (az uborka ki se dugta a fejét), vagy a fokhagyma mellé a borsó.
- Túlöntözés. A kedvencem az esti vagy reggeli locsolás, ezt minden nap szeretem csinálni. Csak sajnos ezen a tavaszon rengeteg eső esett, és jó pár virágunk elkezdett sárgulni, a leveleik lehullottak és körülöttük ronda penész jelent meg. Vagy egyszerűen kipusztultak.
- Retek, retek, retek. Anyukám lelkes magyarázta, hogy az első kertészek ÓRIÁSI élménye a retek, ami szinte bárhol megterem, tehát jó sokat ültettünk. Tényleg nagy szám volt már kora tavasszal leszüretelni, csak épp amikor anyukám boldogan a tányérunkra csapta, kiderült, hogy senki se szereti. Azóta minden étkezésnél duzzog, mi pedig szemlesütve esszük a többi zöldet.
- Túlnapoztatás. Ahogy kibukkant a nap, buzgón futottunk a bent vetett növényekkel a tűző napra, és naplementéig kint aszaltuk őket. Több növény ettől kikészült, például a spenót, ami nem is annyira szereti a meleget. Ő azóta is a végét járja.
- Túl kicsi távolság. Mivel csak gyomorból ültettünk, pár növény már kezd nagyon egymásra nőni. Az egy ideig óriásira hízó petrezselymet most a mellette lévő borsó elnyomja és egy ideje elkezdte lógatni az orrát. Én se szeretem a buszon, ha a lábamra lépnek, a növényeknek is levegő kell és tér, hogy növeszthessék gyökereiket és ágaikat. Hát mi sajnos nem mindenhol hagyjuk nekik.
- Lenéztük a növényeket, mint rosszalkodó tízévest a tanítónő :). Őszintén mondom, az apró növénykék az icipici cserépben nem tűntek veszélyesnek, simán ráültettük őket a teraszra vagy túl közel a bejárati ajtóhoz. Már most látszik, hogy többre képesek. Tiszteld a növényeket!
A cikkhez kapcsolódó termékkategóriák:
- Tonino Lamborghinit túráztatott Gönczi Gábor
- 3 olcsó megoldás igazi kandalló helyett
- 18. karácsonyi szezonjára készül a Praktiker Magyarországon
- A burkolatok Y-generációja
- Megújult a szombathelyi Praktiker
- Veszprémben, a Balatonhoz közel nyílt meg a legújabb Praktiker
- A környezettudatos jégmentesítés praktikái
- Tudatosabban készülnek a szülők az őszi iskolakezdésre
- Újragondolta törzsvásárlói rendszerét a Praktiker
- Költséghatékony megoldásokat keresnek a magyar vásárlók fűtés idején









