Hogyan díszítsük a karácsonyfát? A tökéletes dekor 3 lépésben.
Legutoljára 11 hónapja frissítve • 2 perc olvasás
Karácsonyfát díszíteni mindenki tud, de ha azt szeretnénk, hogy olyan legyen a végeredmény, mint a karácsonyi filmekben, akkor érdemes betartani a következő lépéseket.
A karácsonyfa feldíszítésére háromféle dekorációs elemre lesz szükségünk, izzósorra, girlandokra és díszekre. A legtöbb családban minden évben ugyanazokat a díszeket használják akár évtizedekre visszamenőleg, és egyes régi darabok különleges szentimentális értéket is képviselhetnek. Ha pedig új díszeket vagy girlandokat veszünk, elég arra figyelni, hogy jól kiegészítsék a meglévő kollekciónkat.
Első lépés
Vegyük elő az izzósort, és ellenőrizzük, hogy minden égő világít-e. Ha ügyesen csomagoltuk el, akkor nem kell bajlódnunk a kibogozásával, kezdhetjük feltenni a fára. Az aljáról induljunk, és ne csak az ágvégeken vezessük el, jusson izzó a fa belsejébe is, így kivilágítva igazi térbeli hatást kelt majd. Akár kétféle izzósort is használhatunk, mondjuk egy fehéret és egy azt kiegészítő színeset, amit már csak az ágvégeken futtatunk végig.
Második lépés
Jöhetnek a girlandok, vastagabbak, vékonyabbak, gyöngyösök vagy akár házilag papírból készítettek. Ezeket felülről lefelé haladva helyezzük el az ágakon, lazán, egyre hosszabb szakaszokat hagyva az egyes ágak között, hogy ne húzzuk vele össze az ágakat. Girlandból is használhatunk többfélét, így szellősebb lesz az összhatás.
Harmadik lépés
Végül jöhetnek a karácsonyfadíszek, a kedvenc darabjainkat akasszuk fel először a feltűnő helyekre, majd a nagyobb díszeket szórjuk szét egyenletesen a fán. Ezután töltsük ki az üres részeket a kisebb méretű díszekkel, és figyeljünk rá, hogy jussanak a fa belsejébe is, így látványosabb lesz az összkép.
- Iskolakezdéshez is válassza a Praktikert!
- Előtte-utána: így lett a könyvespolc helyén vagány dolgozósarok
- Ezek az adventi koszorú legfontosabb kellékei
- Csináld magad: Így csinálj helyet, ha kicsi az asztalod!
- Csináld magad: elegáns húsvéti terítő
- Csináld magad: csillagdísz a fenyőfára
- Csináld magad: vendégágy
- Csináld magad: tapéta helyett fessen sablonnal!
- Karácsonyi csomagolás ötletek – Így tedd szebbé a pillanatot!
- 5 dolog, amivel olcsón feldobhatjuk a házunk bejáratát!











