Védje otthonát kültéri világítással!

Barkácsolunk, festünk, ültetünk, építünk, hogy otthonunk szép legyen, ám naplemente után szinte a semmibe vész a látvány, amiért mindezt csináltuk. Ilyenkor tesz nagy szolgálatot a kültéri világítás, ami nemcsak öltözteti, de meg is védi házunkat és környékét az illetéktelen látogatóktól. A termékpaletta szinte végtelen számú megoldást kínál. Mutatjuk!

A hagyományos kültéri lámpák: Aki idegenkedik az okos megoldásoktól, mert túlzásnak tartja, hogy egy számítógép vezérli a fényeket a házban, azok számára biztosan a hagyományos izzós, falra fúrható és az előre kiépített elektromos hálózatra kötött villanykapcsolós megoldás lesz a befutó.  A hagyományos megoldásokat kedvelők számára is érdemes a mozgásérzékelős lámpák, falikarok között válogatniuk, hiszen rengeteg energiát spórolunk meg velük, ha csak akkor égnek, amikor éjszaka sétálunk a kertben. Illetve kiválóan jelzi számunkra azt is, ha valamilyen nem várt mozgás van a birtokunkon, és jó eséllyel el is riasztja az éjszakai látogatóinkat, akik köztudottan rendkívül fényérzékenyek.

A hagyományos lámpák között található olyan megoldás is, amelyre felhelyezhető a házszámunk, így könnyebb megtalálni minket az éjszaka érkező vendégeinknek is.

Speciális küldtéri világítási megoldások:

Kapható még világító virágláda, földbe süllyeszthető, lépésálló világítótest, LED–fénykábel, amelyet például a lépcsők szélére szerelhetünk fel, vagy reflektorrendszer, amely a ház fala felé irányítva nagyobb területet is képes bevilágítani. Ha minimalista megoldásra törekszünk, akkor világító fugakereszteket is vásárolhatunk, amelyek megvilágítják a teraszunk burkolatát.

"Smart" megoldások:

A legújabb trendek az okosotthon felé terelnek minket, ma már szinte minden háztartási eszközből és gépből kapható „smart” megoldás, vagyis vezetékes vagy vezeték nélküli hálózaton és interneten keresztül okostelefonról, tabletről szabályozhatók, vezérelhetők igény szerint. Ez természetesen nem kerülhette el a világítástechnikát sem, így ma már óriási választékban vásárolhatunk okos kültéri világítást is.

Az okosotthon-megoldások három alappillér segítségével működnek. Ez a három a vezérlés, a szenzor és az aktor. Az aktorok csoportjába tartozik például a kapunyitás, a klimatizálás, a locsolás, a világítás stb. A vezérlés utasításokat ad ki az aktorok felé, vagyis végrehajtatja velük a kívánt feladatokat. A szenzorok érzékelik a környezeti változásokat, a kültéri világítás esetében a nappal/éjszaka fényváltozását, vagyis a megfelelő vezérléshez információkkal látja el a központi egységet.

A kültéri világítás tekintetében a rendszerbe szerelt fényérzékelők segítségével is adhatunk utasítást a világítórendszer működésére, de ennek is többféle módja van. A legegyszerűbb megoldás, amikor a napfelkelte-napnyugta vezérli a rendszerünket, vagyis az este beköszöntével felkapcsolódnak a kívánt lámpák, a hajnal hasadtával pedig lekapcsol a rendszer. Ennél bonyolultabb megoldás, ha a lámpáink szürkületkor bekapcsolnak, majd egy előre beállított időpontban kapcsolnak ki. Ez abban az esetben kitűnő megoldás, ha nem szeretnénk egész éjszaka kivilágítani a házunkat. Ha elutazunk, akkor jöhet jól az ajánlott harmadik funkció, amikor időről időre, esetleg a rendszer által tetszőlegesen kiválasztott időpontban kapcsol fel-le a kültéri világításunk, azt a tökéletes benyomást keltve, hogy otthon tartózkodunk.

Ennél bonyolultabb megoldásokat is nyújt az okosotthon, hiszen beállíthatjuk úgy is a rendszerünket, hogy a mobiltelefonunk által adott GPS-koordináták alapján figyelje a rendszer a helyzetünket, majd amikor az általunk megadott távolságra vagyunk a háztól, felkapcsolja a ház teljes világítását és felnyitja a garázsajtót vagy a kertkaput.

A LED-izzós technológiának köszönhetően közel 36 millió színárnyalatból választhatjuk ki a számunkra megfelelőt, akár variálva is a színeket, vagy a hét minden napján más színbe öltöztetve a házunkat és környékét.

%%TERMEK_AJANLO_627%%

A „smart home” technológia legnagyobb előnye a testreszabhatóság és az energiafelhasználás-igény szerinti optimalizálásának lehetősége, illetve hogy a későbbiekben megváltozott szokásaink, igényeink szerint könnyen utólag is újrahangolható a rendszer.

Ma már a legnagyobb választék a LED-izzóval szerelt termékekből kapható. Nem csoda, hiszen a LED a hagyományos izzókhoz képest töredékenergiáért ugyanazt a teljesítményt adja le, és ennek a fajta izzónak az élettartama körülbelül 20 000, míg a hagyományos izzóké körülbelül 1000 óra működést biztosít.

Ha vendégeink érkeznek, akkor a színes füzérek, lampionok, a földbe szúrható napelemes műanyag fáklyák mind-mind díszíthetik a helyszínt. Ha egy kicsit merészebbek vagyunk, akkor letűzhetünk virágimitációkat a kertbe, de akár egy mesefigurás lámpa is lehet vidám pontja az összejövetelnek. Ezek a lámpák készülnek elemes, akkumulátoros és napelemes kivitelben.

A mobil megoldások esetén, ha sokat vagyunk kint a kertben esténként, vagy nagy bulirendező hírében állunk, a napelemes lesz a jó választás, hiszen nappal töltődik, este pedig nagy eséllyel segít nekünk megvédeni a virágágyásunkat a letaposás elől. Kimerítő tud lenni anyagilag, amikor minden hétvégére kerti partit szerveztünk, és ezt elemes lámpákkal kívánjuk megoldani

Léteznek még fix lámpatestek is, amelyekhez a kert tervezésekor kell a hálózati áramot védőcsőben kiépítenünk. Nagyon jól mutat a járda két szélén egy állólámpasor, vagy a kert járdáit összevezető helyen egy nagyobb területet bevilágító kandeláber. Ezt elsősorban az otthonunk világításához ajánljuk, mert kellemetlen meglepetés érhet minket, amikor a csak hétvégente látogatott víkendtelek kertjéből illetéktelenek leszerelik ezeket a drágább lámpákat. Sajnos a mai világban ezt is szem előtt kell tartanunk, hiszen egy ilyen lámpa ugyanolyan hívogató lehet a tolvajok számára, mint egy kint hagyott fűnyírógép.

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!