Ülőgarnitúrát vásárolnál? Ezekre a paraméterekre figyelj!

Az ülőgarnitúra vásárlása pofonegyszerű műfajnak tűnik, mindenki az interneten kattintgat, és a szín-forma-ár háromszögben próbálja meg megtalálni a számára megfelelőt. A valóság ennél azonban jóval árnyaltabb és bonyolultabb, és mielőtt elhamarkodottan megvásárolnánk egy fénykép alapján tetszetős terméket, nem árt néhány szempontot szem előtt tartani. 

Az első és legfontosabb teendőnk, még az interneten való végeláthatatlan böngészés megkezdése előtt az legyen, hogy pontosan lemérjük, mekkora helyünk is lesz az ülőgarnitúra elhelyezésére. Nyissuk ki a szoba bejárati ajtaját is, hogy nem ér-e bele majd a leendő bútordarabba nyitott állapotban.

ülőgarnitúra

Ha felmértük a pontos helyet, akkor próbáljuk meg eldönteni, hogy sarok- vagy egyenes, esetleg nyitható ülőgarnitúrára van-e szükségünk. Ha kitaláltuk a pontos helyet, akkor szemből fotózzuk le azt a falrészt, ahová a bútor hátulja kerül, úgy, hogy a körülötte lévő lámpák, bútorok és egyéb kiegészítők is jól látszódjanak. Ez a kép nagy segítségünkre lesz akkor, amikor ott állunk a kiszemelt bútordarab előtt, és el kellene képzelnünk formájában, színvilágában a kiválasztott helyen.

Számba kell vennünk, hogy a rokonok, barátok milyen sűrűn érkeznek hozzánk egy-egy éjszakára. Ha ez nem jellemző, akkor nem feltétlenül érdemes kinyitható ülőgarnitúrát vennünk, hiszen nincs szükségünk igazán vendégágyra, valamint ez a fajta darab jóval drágább és nehezebb is.

Érdemes még végiggondolnunk a testmagasság kérdését is. Ha az átlagmagasság elég nagy a családban, akkor mélyebb ülőfelületű ülőgarnitúrát kell vennünk, mert fontos paraméter, hogy a kanapé széle a térdhajlatunknál legyen. Ha vegyesen vannak magasabb és alacsonyabb családtagok, akkor a mélyebb ülőfelületű kanapét javasoljuk megvásárolni, amelyen később vidám párnákkal tudjuk szabályozni az ülőmélységet.

Az anyagválasztás tekintetében a legkedveltebb megoldások a szövet, a textilbőr és a bőr alapanyagú ülőgarnitúrák. Szövet alapanyagú ülőgarnitúránál próbáljunk meggyőződni arról, hogy megfelelő vastagságú és minőségű a huzatunk. Bőr ülőgarnitúra választásánál is nézzük meg a varrások, hajtások minőségét is. Egyértelmű, hogy a bőr ülőgarnitúra tartósabb és könnyebben is takarítható, de az árképzése is jóval magasabb lehet, mint a szövet vagy műbőr ülőgarnitúráké.

Miután megtaláltuk a számunkra megfelelőt, ne vásároljunk elhamarkodottan és felelőtlenül. Mindenképpen menjünk el és nézzük meg személyesen, nyissuk ki, feküdjünk rá lehetőség szerint, még kinyitott állapotban is. Ha ugyanaz a modell nincs kiállítva, akkor ugyanattól a gyártótól meg tudunk nézni egy nagyon hasonlót.

ülőgarnitúra

Semmiképpen nem ajánljuk a feltűnően olcsó kanapék megvásárlását, mert általában silány minőségben készülnek el, és rövid időn belül a széteső háttámla, illetve a gyorsan kopó kárpit problémakörrel találjuk szemben magunkat. A megfelelő ülőgarnitúra kiválasztása nem is olyan kis feladat. Szánjunk rá időt, energiát és rendkívül hosszan tudjuk élvezni az újonnan beszerzett ülőgarnitúránkat!

Kövesd a Praktikert a Facebookon is!

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!