Szakemberkereső a Praktikernél

Az utóbbi években egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon, hogy nem találni megfelelő szakembert egy-egy ház körüli teendő vagy kisebb-nagyobb szerelési, felújítási és építési munka elvégzésére. A mesteremberek többsége külföldön próbál szerencsét, az utánpótlást az oktatási rendszer nehezen termeli ki, így ma már hiányszakmának számítanak olyan foglalkozások, mint például a villanyszerelő, az ács, a bádogos vagy a gázszerelő. Sok szakember az idősebb korosztályt képviseli, akik vállalkozóként ritkán készítenek honlapot vagy reklámozzák magukat online. Az internetet használó, vásárlóerővel rendelkező vevők, illetve a mesteremberek, szolgáltató cégek számára biztosít találkozási pontot a fix24 portál.

A Praktiker összekötötte weboldalát a fix24 adatbázisával a vásárlók hatékonyabb kiszolgálása érdekében. A termékek vásárlása során így a Praktikernél mostantól lehetőség nyílik arra is, hogy a munkához szakembereket is találjanak a vevők egy kattintással, mindössze néhány rövid válasz megadásával. A fix24 felületén több mint 200 szakma megtalálható, de az adatbázis mintegy jelentős részét olyan lakásfelújítással, építkezéssel, szervizeléssel foglalkozó szakemberek teszik ki, akik regisztráltak saját profilért az online felületre.

„A Praktiker 20 áruháza 2017-ben több mint 50 milliárd forint forgalmat bonyolított, amely sok-sok millió tranzakciót jelent országszerte. A vevőink számos alkalommal fordulnak hozzánk, hogy javasoljunk megbízható szakembereket a termékeink felhasználásához, különböző munkák elvégzésére. Évek óta próbáljuk összekapcsolni vásárlóinkat és a mesterembereket. A fix24 innovatív és fogyasztóbarát megoldást kínál, ezért kötöttünk stratégiai megállapodást a portál üzemeltetőivel – mondta Németh Gyula, a Praktiker Kft. értékesítési-igazgató helyettese. Hozzátette: elsőként a Bécsi út üzletben lesz lehetősége a vevőknek személyesen is kipróbálni az új szolgáltatást, s ha a tesztüzem sikeres, valamennyi Praktiker áruházba telepítenek hasonló érintőképernyős terminált is.

Több mint 30.000 országosan elérhető szakember van az adatbázisunkban, 70 százalékuk az építőipar területéről regisztrált a rendszerbe. Az elvégzendő munka helye, leírása alapján az oldal felhasználói számára a rendszer megkeresi azokat a szolgáltatókat, akik a munka elvégzésére alkalmasak lehetnek, és elküldi számukra az ajánlatkérést.” – mondta Turi Sándor, a fix24 portál ügyvezetője. Hangsúlyozta: a vásárlóknak nem szükséges a szakmát megnevezni, akár a problémát is beírhatják – például fürdőszoba csempézés –, és az intelligens program megtalálja a legközelebbi mesterembereket az adatbázisban, akik direkt ajánlatot küldenek a feladatleírás alapján. 

A fix24 mesterember ajánló rendszer egyik biztonsági elemét az internetes közösség ereje adja: az ajánlatkérők véleményt mondhatnak.  Amennyiben az ügyfelek jónak, illetve nem megfelelőnek ítélik meg a szakember munkáját, akkor ezt megoszthatják a fix24 felületén. A lakosság, a szakemberek és a kereskedők összekapcsolását segítő honlap teljesen egyedülálló. Gyors, hatékony és egyszerű megoldása annak a problémának, amit eddig a szakemberek megkeresése okozott. A Praktiker és a fix24 együttműködése egy olyan egyedi és jövőbemutató megoldás, amely gyökeresen megváltoztatja az eddigi bevett szakemberkeresési szokásokat és modern, az internet előnyeit kihasználó lehetőséget kínál.

A Praktiker úgy kívánja ösztönözni a mesterembereket, hogy a fix24 adatbázisába eddig regisztrált és 2018. március 31-ig újonnan regisztráló építőipari szakemberek 10 százalék kedvezményt kapnak egy évig a Praktiker Plusz törzsvásárlói rendszerében. Ha már tagjai a két rendszernek, de nem érték el a 10 százalékos kedvezmény küszöböt, az áruházlánc nekik is jóváírja ezt a kedvezményt egy évig.

Amennyiben a mesteremberek vásárlási szokásaik és költéseik alapján úgy ítélik meg, saját kiemelt ügyfélmenedzsert is igényelhetnek a Praktikertől a Prémium Plusz nagyvásárlói program keretében, így az elérhető kedvezmény nagyságrendje 10 %-nál magasabb is lehet.

„A Praktiker Prémium Plusz programjának az egyik fő célcsoportja a mesteremberek. Számukra kínálunk speciális kedvezményeket és szolgáltatásokat, személyes kapcsolattartást, és a jövőben mindezeket szeretnénk még inkább személyre szabottan bonyolítani, annak érdekében, hogy sikeres és gyümölcsöző üzleti együttműködéseket köthessünk.” – hangsúlyozta Bedők Andrea a Praktiker Kft. Kiemelt Ügyfélkezelési értékesítési vezetője.

A Praktiker Magyarország meghatározó barkácsáruház-lánca, több mint 1400 embernek ad munkát. 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg 20 üzletegységet működtet idehaza, webshopjában több mint 30 ezer féle árucikk elérhető.

A fix24 2016 áprilisában kezdte meg működését, jelenleg 30 ezer szakember profilját kínálja. A portál sikerességét mutatja, hogy a nemzetközi terjeszkedésének elősegítése érdekében a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől 150 millió forint befektetéshez jutottak hozzá. A környező országokban már az idei évben elérhetővé válik a fix24 szolgáltatása.

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!