Olcsó és trendi: a nyitott ruhásszekrény

Ha ruhatárolásról van szó, akkor általában egy nagy zárt szekrényre, vagy egy tolóajtós beépített szekrényre gondolunk, pedig léteznek ennél légiesebb és jóval olcsóbb megoldások. Eláruljuk, hogyan oldhatod meg a ruhatárolást kevés pénzből és divatosan.

Általában ott követjük el az első hibát a ruhatárolásnál, hogy sokkal több holmit őrizgetünk a kelleténél, amelyek aztán feleslegesen foglalják az értékes helyet. Ha új szekrényt tervezünk, akkor elsőként válogassuk át a meglévő ruháinkat, és selejtezzük ki, ajándékozzuk el azokat, amelyeket évek óta nem hordtunk, és nincs is semmi különleges okunk arra, hogy tovább tartogassuk. A végére egészen pontosan tudni fogjuk, hogy valójában mekkora gardróbra lesz szükségünk.

A következő lépésben ahelyett, hogy a rendelkezésünkre álló helyet nagy darab zárt szekrényekkel zsúfolnánk tele, vagy drága gardróbszekrényt vennénk, egyszerűbben is megoldhatjuk a ruhatárolást. Különben is, miért akarnánk minden áron elrejteni szem elől a legszebb és leggyakrabban használt ruhadarabjainkat?

Magunk variálhatjuk az elemeket
A falra felfúrt polcokon csinos dobozokba, kosarakba rejthetjük az aktuális évszakban nem használt ruhákat, cipőket. Az elemeket többféleképpen variálhatjuk a saját elképzeléseink szerint, még egy tükröt is beépíthetünk a kompozícióba. Ha mégsem szeretnénk folyamatosan közszemlére tenni a gardróbunk tartalmát, akkor felszerelhetünk egy a szoba stílusához illeszkedő függönyt, amellyel lágyíthatjuk is a helyiség összképét. Ha pedig később több pénzünk gyűlik össze, a fal teljes hosszát elfoglaló, vagy a beugróban kialakított tárolórendszerünk elé utólag is feltehetünk tolóajtót.

Megfelelő tárolóhelyet akár egy szabad falfelülethez állított ruhaállvánnyal és falra szerelt polcok kombinálásával is kialakíthatunk. Ruhaállvány helyett pedig házilag barkácsolt akasztórudat is használhatunk változatos anyagokból, például rézcsőből, vagy egy erős, rusztikus faág felfüggesztésével.

Miért jobb?
A nyitott gardrób előnye az olcsósága mellett, hogy mindig szem előtt van minden ruha, így egy darab sem heverhet kihasználatlanul. Emellett rá vagyunk kényszerítve, hogy mindig jól rendszerezetten és szépen összehajtogatva tároljuk a ruháinkat. Igaz, hogy a nyitott tárolási rendszer több törődést igényel, de ezért cserébe kizárhatjuk az ajtók mögé rejtett átláthatatlan káoszt. További előnye, hogy a tárolóelemeket mi állítjuk össze a saját igényeink szerint, így valóban személyre szabott gardróbunk lehet.

A photo posted by azilah (@ilafn) on

A photo posted by @junteresading on

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!