Tanácsok és praktikus ötletek fürdőszoba-felújításhoz

Akár új házat építünk, akár vásárolunk, a fürdőszoba tervezése vagy felújítása mindenképpen napirendre kerül, hiszen ahányan vagyunk, annyiféle igényünk van a fürdőt illetően. A fürdőszoba megtervezése azonban bonyolult feladat, hiszen általában nagyon kis helyre kell praktikusan és kényelmesen elhelyezni az összes fürdőszobai elemet, ráadásul ezeket utólag már nem lehet variálni. A megfontolt tervezéshez adunk most praktikus tanácsokat és ötleteket, hogy az új fürdőszobánk 10-20 évig is örömforrás legyen, és ne az jusson eszünkbe, amikor felkapcsoljuk a villanyt, hogy ezt meg azt nem így kellett volna.

Mielőtt nekikezdenénk a nagyáruházak kínálatát fürkészni és számolni, hogy mennyibe is fog kerülni a fürdőszoba-felújítás, álljunk meg egy pillanatra! Vegyünk egy milliméterpapírt vagy egy egyszerű kockás lapot és rajzoljuk fel a fürdőszobánk méretarányos rajzát. Hogy átlátható legyen a rajzunk, javasoljuk, hogy 20:1-hez arányban rajzoljunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 1 méternyi falat a fürdőszobában 5 cm-nyi kockával jelöljünk, így jobban átlátható lesz és könnyebben tudunk számolni is, amikor el kell helyeznünk egy mosdót a térben. Ha megvannak a befoglaló méretek, rajzoljuk be az ablakokat és az ajtókat is. Míg az alaprajzunkat tollal, addig a tervezgetést már ceruzával javasoljuk elkezdeni, hiszen jó pár variációt meg fogunk rajzolni a végleges verzióig.

fürdőszoba-felújítás

Ha fürdőszobát felújítunk és megtartjuk a meglévő víz- és csatornakiállásokat, akkor ezeket is pontosan rajzoljuk be a lapunkon, hiszen ezeknek a helyzete nagyban meghatározza, hogy mit hova helyezhetünk el a térben. Új ház építésénél tudnunk kell, hogy a gépészettel a fürdőszoba melyik sarkába vagy falába lett bevezetve a víz. A gépészet hiányában még szabadabb kezet kaphatunk, ám mindenképpen érdemes egyeztetni szakemberrel, mert a vadabb elképzeléseink nem biztos, hogy megvalósíthatók.

Tippek és trükkök a fürdőszoba tervezéséhez

- A nyíló, elfordítható elemeknél alaposan nézzük meg, hogy nem nyílnak-e egybe az ajtók, törülközőtartók, mosdószekrényajtók és hogy minden kényelmesen nyitható lesz-e a terveink szerint.

- A fürdőszobában kell-e elhelyeznünk szennyestartót, és ha igen, mekkora méret a praktikus számunkra.

- Ez lesz az egyetlen fürdőszoba a házban, vagy van még emellett másik helyiség is, amit használhatunk.

- Milyen világítással kívánjuk megoldani a fürdőszoba fényárban úsztatását? A mosdó mellé erősebb fénnyel számoljunk, hiszen ez a szépítkezés, borotválkozás területe!

- A mosdó és a tükör mellé tervezzünk elektromos aljzatokat, amelyek megfelelő számban lesznek jelen, a saját igényeinkhez mérten. Utólag nagyban ronthatja az összképet egy hosszabbító vagy T dugó.

- Próbáljunk meg lekerekített formákkal tervezni, így helyet is nyerünk és nem fogunk beleütközni sem.

- Megfelelő falvastagság mellett polcokat képezhetünk a falban is, amely kicsempézve tökéletesen elláthatja a funkcióját, így rengeteg helyet spórolhatunk meg.

- Zuhanykabin helyett tegyünk fel zuhanyfüggönyt, ha kényelmesen nem tud hová nyílni a zuhanykabin ajtaja.

fürdőszoba-felújítás

- Van-e kisgyermek, vagy mozgásában bármilyen módon korlátozott a családban? Az ő mozgásuk, mozgatásuk a fürdőszobában nagyobb helyet igényelhet, esetenként egyszerre két embernek is el kell férnie egy fürdetéshez.

- A tükrök csodát tesznek a szerényebb kivitelű fürdővel is, és nagyban növelik a teret.

- Ha kádra és zuhanytálcára is szükségünk lenne a fürdőben, akkor erre egyben is van megoldás.

- Próbáljuk meg a sarkokat maximálisan kihasználni sarokkáddal, vagy sarokmosdóval.

- Vásárolhatunk olyan fürdőszobaszekrényt, amelynek az ajtajai tükrösek, így kettő az egyben megoldást nyerhetünk.

Ennek a pár jó tanácsnak a felhasználásával és egy jó szakember segítségével csodát tudunk varázsolni a leendő fürdőszobánkban, hogy a fürdőszoba trendek ismeretében újítsuk meg otthonunkat.

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!