5 tipikus hiba, amit elkövetünk konyhafelújításnál

A konyhafelújítás az egyik legösszetettebb feladat a lakáson belül, és nem utolsósorban igen költséges is. Ezért fontos, hogy minden tekintetben átgondolt döntéseket hozzunk a tervezésnél. Összeszedtük a tipikus hibákat, hogy segítsünk őket elkerülni.

1. A tervezésnél az első és legfontosabb a konyha vázát alkotó konyhai háromszög felvázolása, azaz a mosogató, a tűzhely és a hűtő helyének meghatározása. Ma már nem feltétlenül helyezkednek el egymáshoz képest háromszög alakzatban, de fontos, hogy jól megközelíthetők legyenek, és kényelmesen lehessen őket használni. A hűtőajtó például a konyha felé nyíljon, a tűzhely mellett pedig legyen elég hely, hogy legyen hová lehúzzuk a forró edényeket.

2. Konyhapultból sosem elég, ezért ne sajnáljunk rá a pénzt, és tervezzünk belőle annyit, amennyit a rendelkezésre álló tér megenged. Még senkit sem hallottunk panaszkodni amiatt, hogy túl sok a pultfelület a konyhájában, az ellenkezője viszont gyakori probléma.

3. Hasonló a helyzet a tárolóhelyekkel, és ha már lesz elég alsó és felső szekrényünk, arról se felejtsünk el gondoskodni, hogy a belsejüket jól ki tudjuk használni. A sima polcok helyett például sokkal praktikusabbak a kihúzható fiókok. Fontos azt is, hogy az ajtók akkor se ütközzenek egymással, ha kinyitjuk őket. Emellett nem árt, ha a szemetesnek is jut hely valamelyik szekrényben, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot, akkor többnek is, így elrejthetjük őket a szem elől.

4. Gyakori probléma, hogy a munkafelületekre nem jut elég megvilágítás, ezért figyeljünk oda arra, hogy a pult és a mosogató felé hajolva ne takarjuk majd ki a testünkkel a fényt. Szintén gyakori hiba, ha kevés a konnektor, és elosztóktól, hosszabbítóktól hemzseg a konyha. Ezért inkább többet szereltessünk be annál, mint amennyit jelenleg használnánk. Ha lesz konyhaszigetünk, akkor oda is jusson konnektor. Elhelyezhetjük őket a sziget egyik oldalán, de léteznek pultba süllyeszthető megoldások is.

5. Gondoljuk arra is, hogy a végeredmény ne csak praktikus, hanem szép is legyen, és egy olyan konyhát kapjunk, ahol szívesen töltjük az időnket. Ahogy egyre inkább a családi élet részévé válik a konyha, egyre jobban megférnek itt is a szobanövények és a faliképek. Tervezzünk úgy, hogy ezeknek is jusson hely.

Iratkozz fel hírlevelünkre

és értesülj akcióinkról az elsők között!