Szélgenerátorok

Gyakran szeles az idô, ami egyértelmû bizonyítéka annak, hogy a szél nem áll meg a határainkon. A nyugati országrészen már egyre sûrûbben állnak a nagyméretû szélturbinák, azonban kis teljesítményû (100 W és 20 kW közötti) szélgenerátorok üzemeltetésével a la-kosság is hasznosíthatja a szél energiáját villamosenergia-termelésre.

A generátorok hatékonyságát erôteljesen befolyásolják a helyi adottságok és a közvetlen környezet, ezért a beruházás elôtt érdemes szakember véleményét kikérni, és elôzetes számításokat végezni.

A bárki által elérhetô, kis teljesítményû szélgenerátoros rendszerek telepítése és rend-szerelemei a napelemes rendszerekhez hasonlóak. A szélgenerátoros rendszer is, akárcsak a napelemes, mûködhet szigetüzemûként és hálózatba visszatáplálós rendszerként.

Az általában két vagy három lapát a legtöbb gyártmánynál üveg-,illetve szénszál-erôsítésû. A szélgenerátorok 7-10 km/h szélsebességnél kezdenek forogni, névleges teljesítményüket 36-50 km/h szélsebességnél érik el, azaz ekkor tudják a gyártó által megadott teljesítményt nyújtani. A szélgenerátorok mindegyike rendelkezik valamilyen védelemmel a túl erôs szél ellen, például a lapátok vagy a teljes forgórész kifordulnak a szél irányából.

A szélgenerátorok néhány típusa fûtôpatronnal is rendelhetô, így közvetlenül vízmelegítésre használható. A hosszú távú mûködésre (20-30 év) tervezett szélgenerátorokra általában 2-5 éves garanciát vállalnak. Karbantartásuk egyszerû, a kopó alkatrészeket bizonyos idôközönként cserélni kell.

Tervezés
Ha családunk áramellátását részben szélenergiából kívánjuk fedezni, legalább 1-2 kW teljesítményû rendszerre lesz szükségünk. Mielôtt azonban belekezdenénk egy szélgenerátoros beruházásba, részletes számításokkal alaposan fel kell mérni a tervezett helyszín adottságait, mert az éves leadott energiamennyiség nagyon változó a helytôl, a telepítési magasságtól, domborzattól stb. függôen. Szélgenerátor a tetôre is telepíthetô, ekkor azonban meg kell fontolni azt is, hogy a generátor mûködése közben keletkezô rezgések átterjedése az épületre nemcsak kellemetlen lehet, de károsíthatja is az épületet, a zajhatásról nem is beszélve.

A szélgenerátor felépítése
A mérések azt mutatják, hogy egy napelemes rendszer éves szinten általában több energiát termel, mint egy ugyanolyan teljesítményû szélgenerátoros rendszer. A szélgenerátor ennek ellenére hatékony kiegészítôje a nap-elemes rendszernek, mert áthidalja a felhôs napok okozta termeléscsökkenést.

Ahol nincs vezetékes áramellátás, ott a hagyományos villamos hálózat kiépítési költsége általában drágább, mint egy napelemes és/vagy szélgenerátoros rendszer telepítése, tehát már megéri szigetüzemû áramellátásban gondolkodnunk.

A folyamatos áramellátás érdekében mindenképpen hibrid rendszer, azaz napelem és szélkerék együttes kiépítése javasolt.

A telepítés helyétôl függetlenül igaz az, hogy a szél, illetve a nap energiájának hasznosításával jelentôsen csökkenthetjük a környezeti terhelést, így tevékenyen részt vállalhatunk, és példát mutathatunk környezetünk megóvásában.

Engedélyeztetés
A hatályos jogszabályok szerint szélgenerátorok telepítéséhez a helyi építési hatóság, azaz az önkormányzat engedélye szükséges.