Sajtóközlemények
Régi-új értékesítési igazgató
2009. 07. 16.
Július 1-jétől ismét Schlemmer Zoltán (43) tölti be a magyarországi Praktiker értékesítési igazgatói posztját.
A kereskedelmi üzemgazdász végzettségű szakember 1997. január 1-jén – a magyarországi cég alapításakor – kezdett dolgozni a hazai Praktikernél. Schlemmer Zoltánt 2008. január 1-jén nevezték ki a törökországi Praktiker értékesítési igazgatójának, előtte Magyarországin töltötte be ezt a pozíciót. Mint a szakember elmondta: másfél évvel ezelőtt azért ment Törökországba, hogy a magyarországi, a nemzetközi Praktiker által is elismert tapasztalatokat átadja az ottani kollégáknak, illetve külföldi tapasztalatokat szerezzen. Schlemmer Zoltán rövid ideig, az idén 10. áruházát is megnyitó török Praktiker megbízott ügyvezető igazgatója is volt.
-A 18 hónapos kiküldetés után egy megváltozott piaci környezetben dolgozó Praktikerhez tértem vissza azzal a céllal, hogy a Törökországban megszerzett tapasztalataimat is kamatoztatva segítsem itteni kollégáimat – mondta immár Budapesten Schlemmer Zoltán, a Praktiker régi-új értékesítési igazgatója.
Németh Gyula, aki Schlemmer Zoltán tervezett idejű távollétére kapott megbízást az értékesítési igazgatói feladatok ellátására, ismét a Praktiker nyugat-magyarországi értékesítési vezetőjeként dolgozik.